Mint írják, a gép nem sokkal később rendben leszállt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kifutópályáján – mindössze egy rövid, váratlan kitérőt követően.
A történtekről a repülés iránt érdeklődők körében ismert Tudásmorzsák szakmai portál Facebook-oldala számolt be. A beszámoló szerint az utasok továbbutazása várhatóan cseregéppel történik majd, míg az érintett Airbus A321neo alapos műszaki vizsgálaton esik át.
Fotó: DepositPhotos.com
Bár a „madárral ütközés” elég drámaian hangzik, a modern utasszállító repülőgépeke így az Airbus A321neo-t is, kifejezetten úgy tervezik, hogy ellenálljanak az ilyen incidenseknek. A legtöbb esetben a visszatérés pusztán elővigyázatossági döntés.
Az eset különben nem egyedi, sőt, az évnek ebben az időszakában kifejezetten gyakoribb. A tavaszi madárvonulás idején megnő a madárütközések (bird strike) kockázata, különösen a felszállás és a leszállás kritikus fázisaiban, amikor a repülőgépek alacsony magasságban haladnak.
Még abban a ritka helyzetben is, ha egy hajtómű leáll, a repülőgép biztonságosan képes tovább repülni és leszállni. A mostani eset is példa erre: a személyzet gyors reakciója és a gép technikai felkészültsége együtt garantálta, hogy az incidens végül komolyabb következmények nélkül zárult.