World Liszt Day – a repülőtéren is

Nagyszabású zongorakoncert-sorozattal lepte meg a Budapest Airport és a Művészetek Palotája az utazókat a SkyCourt (Égi Udvar) területén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A világhírű magyar zongorista-zeneszerző születésének 200. évfordulóján a Művészetek Palotájának szervezésében fiatal zongoristák szólaltatták meg Liszt műveit a SkyCourt galériáján.

A kultúra területén újdonságnak számító közös projektet valósított meg a Budapest Airport és a Művészetek Palotája: szombaton kétóránként váltották egymást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján, a SkyCourt galériáján felállított hangverseny-zongora mellett a Liszt Ferenc Zeneakadémia zongora-szakos hallgatói. Egy-egy fiatal művész félórás koncerten mutatta be, hogy számára mit jelent Liszt Ferenc életműve, hogyan szólalhat meg egy-egy több, mint évszázados zenemű egy hamisítatlan XXI. századi környezetben: a repülőtéren. A Budapest Airport a Művészetek Palotájával közösen valósítja meg a Liszt-koncert sorozatot.

Mindez egyúttal egy másik, egyszerre művészeti és idegenforgalmi Liszt-projekt főpróbája is volt: a MÜPA utazási irodákkal együtt tematikus Liszt-csomagot állított össze és a Budapest Airport egy-egy repülőtéri koncert megszervezésével válik az utazás záróakkordjává a jövőben.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.