XVI. turisztikai évadnyitó

Teltház előtt zajlott a turisztikai szakma immár 16. alkalommal megrendezett évadnyitó fogadása a Művészetek Palotájában, amelyet minden év február 1-jén rendez meg a Turizmus Kft. Az eseményen a szakma krémje, a magyar idegenforgalom döntéshozói, szállodák, utazási irodák, légitársaságok, éttermek vezetői, a törvényhozás, a közigazgatás turizmussal foglalkozó képviselői finom falatok és italok mellett vitathatták meg egymással a turizmus aktuális kérdéseit.

A fogadáson Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter nyitóbeszédében elmondta: a következő hét évben mintegy 300 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A miniszter a tavalyi kiemelkedő számok mellett felhívta a figyelmet Magyarország régiós különbségeire, fontosnak tartva az elmaradott régiók turisztikai fejlesztéseit. Mindezek enyhítésére óriási lehetőségeket lát az uniós pályázatokban.

Rámutatott olyan gondokra is, mint a szezonalitás, Budapest és a Balaton túlsúlya a vendégforgalomban, valamint az országszerte egyenetlen infrastruktúra. Az önkormányzati és területfejlesztési tárca vezetője hangsúlyozta: a kormánynak kiemelt felelőssége a turisztikai marketing és a megfelelő szabályozás. A marketingbüdzsét mérhető eredmények függvényében a jövőben is ki kívánják egészíteni 500 millió forinttal, illetve regionális marketingkeretet is létre kívánnak hozni, amelyekről a régiók helyben dönthetnek. Szintén élvezik a minisztérium támogatását az úgynevezett 1+1 forintos konstrukciók, mint például a Légi Marketing Alap, ahol a marketingszervezet és a vállalkozók egyenlő arányban osztoznak a költségeken.

A miniszter nagy lehetőségeket lát kiemelkedő, nemzetközi sportesemények Magyarországra hozatalában is, valamint a közeljövő perspektivikus területeként említette a termál- és konferenciaturizmust.

Bajnai Gordon elmondta, hogy a turizmus és a vendéglátás felügyeletét a jövőben a turisztikai szakállamtitkárság látja el. Azt is közölte, hogy a tavasszal a parlament elé terjesztik az ágazati felelősséget és a szerepeket tisztázó turisztikai törvényt, illetve a Balaton területfejlesztési céljait meghatározó Balaton törvényt.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.