Egy horvát járás 3,5 millió eurót fordít fenntartható turisztikai fejlesztésekre

A magyar határ közelében elhelyezkedő észak-horvátországi Gola járás 3,5 millió eurót (1,3 milliárd forint) fordít fenntartható turisztikai fejlesztésekre - közölte hétfőn a helyi sajtó.

Stjepan Milinkovic járási elöljáró elmondta: a némileg félreeső járás, amelyet a Dráva folyó választ el a megye többi részétől, természeti erőforrásait a turizmus fejlesztésére kívánja fordítani, írja az MTI.
    

A projekt részeként kikötőt építenek a Dráván 42 vízi jármű részére, a régi parókiában pedig a természeti örökség bemutatására alkalmas központot alakítanak ki.

Így azok, akik meglátogatják a központot, később hajókkal vagy csónakokkal, valamint elektromos kerékpárokkal, amelyeket a volt parókián bérelhetnek, a folyó mentén is gyönyörködhetnek a növény- és állatvilágban. A bemutatóközpont földszintjén hat tematikus kiállítótér kap helyet, amely Gola természeti örökségét mutatja be. Az alagsorban két tárlatot alakítanak ki a környék történetéről és a régi paplak építészetéről.

Dráva
Dráva
Fotó: depostiphotos

    

A központ fő motívuma a balin lesz, amely a kihalással fenyegetett édesvizi halfajok vörös listáján az érzékeny édesvízi fajok között szerepel - hangzott el a projekt bemutatására rendezett konferencián.
    

Kapronca-Körös megye elöljárója, Darko Koren szerint az említett projekt az apajkeresztúri (Rasinja) Inkey-kastély helyreállításával együtt továbbfejleszti a megye turisztikai infrastruktúráját, és egyben növeli a Drávántúl turisztikai vonzerejét.

Ivana Mesic, a turisztikai minisztérium munkatársa nagy sikerként értékelte a kezdeményezést, amelyet - mint mondta - 108 pályázat közül választottak ki, és amelyek közül mindössze öt-hat projekt kaphat támogatást.


Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.
Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.
Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál

Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál 

A legtöbb, 164 zászlós strand a kelet spanyolországi Valencia tartományban található.
Különös fesztivál Linzben

Különös fesztivál Linzben 

Rendhagyó módon megélhető Linz város friss jövőstratégiája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.