11 milliárd eurós mentőcsomag a spanyol ágazatnak

A spanyol kormány 11 milliárd euró értékű újabb mentőcsomaggal segíti a vállalkozásokat - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a parlament alsóházának szerdai ülésén Madridban, ahol a járványügyi helyzet alakulásáról és a kormányzati intézkedésekről adott tájékoztatást.

"Egy év egészségügyi, gazdasági, társadalmi krízis után (...) a spanyol társadalom kimerült és a politikától emberséget, felelősséget, nagylelkűséget vár" - fogalmazott a kormányfő. Mint mondta, a hamarosan elfogadandó segélycsomag révén jelentős forráshoz juthatnak azok az egyéni vállalkozók, cégek, kis- és középvállalkozások, amelyek a járvány kitörése előtt növekedtek és versenyképesek voltak, de most rendkívül nehéz és bonyolult helyzetben vannak a turizmusban, a vendéglátásban és a kiskereskedelemben. Hozzátette: Spanyolországban a járvány miatt nyújtott különböző kárenyhítő támogatások mértéke meghaladja a 200 milliárd eurót.

"2021 az oltás éve lesz és a gazdasági, társadalmi fellendülésé" - jelentette ki a miniszterelnök. Beszámolt arról, hogy az országnak 136 millió adag oltóanyagra van szerződése öt gyártóval az uniós megállapodások keretein belül. Emellett mintegy 10 millió eurót költöttek eddig saját vakcinafejlesztési programokra. Pedro Sánchez elismerte: tavaly tavasszal, a járvány első hulláma után túl gyorsan oldották fel a korlátozó intézkedéseket. Véleménye szerint "meg kell tanulni a leckét", most óvatosan kell cselekedni, hogy elkerüljék az újabb, immár negyedik járványhullámot.

Spanyolország Európa negyedik legfertőzöttebb országa, ahol az elmúlt egy évben több mint 3,1 millió embernél szűrték ki a koronavírus-fertőzést. A járvány harmadik hulláma lecsengőben van, százezer emberből átlagosan 236-an fertőzöttek, ami az eddigi legalacsonyabb esetszám ebben az évben. A kormány nyár végére ígéri a közösségi immunitás kialakulásához szükséges 70 százalékos átoltottság elérését, amelyhez 33 millió embernek kell megkapnia az oltást.

Forrás: MTI


Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

És erről egy igencsak szokatlan módszerrel a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése

Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése 

A következő év legfontosabb utazási trendje a természethez való visszatérés lesz.
Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén

Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén 

A Máltai Tervezési Hatóság jóváhagyta a gozói regionális repülőtér fejlesztését.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.