20,6 milliárd kunát hozott a turizmus Horvátországnak

Az első nyolc hónapban 5 százalékkal nőtt a turisták és 2 százalékkal a vendégéjszakák száma Horvátországban a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - írta a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap kedden a turisztikai minisztérium adataira hivatkozva.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A horvát turisztikai minisztérium által indított eVisitor rendszer adatai alapján augusztus végéig 16,7 millió belföldi és külföldi vendég összesen 79,1 millió vendégéjszakát töltött el az országban, ami 800 ezer turistával és 1,6 millió vendégéjszakával több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Gari Cappelli turisztikai miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a turisták számának növekedése mellett különösen jó hír Horvátország számára, hogy a turizmusból származó bevételek is bővültek, és elérték a 20,6 milliárd kunát (876 milliárd forint), ami 1,6 milliárd kunával (68 milliárd forint) több a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

A Horvátországba látogatók a legtöbb vendégéjszakát hagyományosan Isztriában töltötték el, utána Split-Dalmácia megye, a Kvarner-öböl, Zára megye és Dubrovnik-Neretva megye következik a listán.

A legtöbb vendégéjszakát a németek (17 millió) töltötték el, őket a szlovénok (9,5 millió) és az osztrákok (6,3 millió) követték. A top tíz országban - ahonnét a legtöbben látogattak Horvátországba - vannak továbbá (sorrendben) a lengyelek, az olaszok, a csehek, a britek, a magyarok, a szlovákok és a hollandok. Közülük csak a lengyelek és a csehek töltöttek 4, illetve 3,4 százalékkal kevesebb vendégéjszakát Horvátországban, mint tavaly az első 8 hónapban, a többi országból nőtt a turisták száma.

Idén újabb rekordot döntöttek a Horvátországba utazó magyarok is. Az idei első 8 hónapban több mint 566 ezer magyar turista kereste fel az adriai államot, számuk 3,2 százalékkal haladja meg a 2018-as hasonló időszak adatát. A vendégéjszakák száma augusztus utolsó napján 2 százalékkal növekedve meghaladta a 2,944 milliót.

Forrás: MTI


Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok

Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok 

A kedvező szélirányban bíznak az ország közepén pusztító erdőtüzek megfékezéséhez a hivatalos szervek.
Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél

Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél 

A feltárást végző horvát régészek szerint hasonló gazdagságú leletegyüttest eddig nem dokumentáltak földközi-tengeri vízalatti lelőhelyen.
Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért

Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért 

Közel 300 ezer forintot fizet Dubaj a helyieknek, ha sikerül turistákat csábítaniuk az elnéptelenedő városba.
Ez az északi ország a magyarok új kedvence

Ez az északi ország a magyarok új kedvence 

A Haaland-jelenség Norvégiára is ráirányította a figyelmet.
Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját

Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját 

Minőség a mennyiség felett: 2027-re 33 millió külföldi látogatót és fenntartható turizmust céloztak meg.
Berobbant a napfogyatkozás-turizmus

Berobbant a napfogyatkozás-turizmus  

Augusztus 12-én különleges égi jelenség vonzza Európa délnyugati részére az utazókat – meg is ugrott a magyarok érdeklődése Spanyolország iránt.
Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián

Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián 

Mediterrán barátfókát láthattak egy szigetnél.
Új élményfürdő közel a magyar határhoz

Új élményfürdő közel a magyar határhoz 

Nagyszabású élményfürdővel szeretnék Romániába csábítani a magyarokat.
Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken

Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken 

Strandokon és vendéglátóhelyi teraszokon is tilos lesz a dohányzás.
Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre

Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre 

Ingyen nevezhetnek a turisztikai kommunikáció és az audiovizuális produkciók.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.