25. alkalommal rendeznek határon átnyúló fesztivált

Komárom és Révkomárom 25. alkalommal megrendezett közös fesztiválján magyar és szlovákiai előadók mellett alternatív együttesek is fellépnek, új darabot mutat be a Magyar Lovas Színház és a Magyarock Dalszínház, valamint közös futóversenyt és kötélhúzást rendeznek az Erzsébet hídon - mondta el hétfői sajtótájékoztatóján a két város polgármestere.

Molnár Attila szólt arról, hogy a negyed évszád alatt városaikban felnőtt egy olyan generáció, amelynek a Komáromi Napok a hagyományokhoz való ragaszkodást, egyben a folytonos megújulást is jelenti.

Az április 26-én kezdődő rendezvénysorozat programjai a komáromi Jókai ligetben és révkomáromi Klapka téren zajlanak. Komáromban fellép mások mellett az Edda Művek, Keresztes Ildikó, a P. Mobil és a Neoton.

A Kisszínpadon alternatív formációk játszanak, mint a Hősök, a Kelemen Kabátban, a Mystery Gang, a Firkin és a Children of Distance. A Borudvarban dzsessz, folk és népzene várja a közönséget. Az esemény kísérőrendezvénye a Monostori erődben zajló Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét.

Révkomáromban koncertet ad Charlie, a Csík Zenekar, valamint Petra Brönerová és együttese. A helyi formációk közül fellép Divided by Zero, a Spliff 447 és az Aylen's Fall, valamint a Szécsi Pál-, az Iron Maiden- és az Elán Forever emlékzenekar zenél.

Forrás: MTI


Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.
Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.