Ami elsőként szükséges ahhoz, hogy élvezzük a túrát, az – a pénzen kívül, mert a Downton Abbey-túrák széles árskálán mozognak, forintban 50 és 200 ezres ajánlat is előfordul – egy nagyon kényelmes cipő. A túra nem akadálymentesített, és sok a lépcső.

Liftnek se híre, se hamva nem volt errefelé, a személyzet úgy félt minden – többnyire Amerikában feltalált – géptől, mint a tűztől; a kenyérpirító, a varrógép és a hűtő is ördöngősségnek számított. Az angol arisztokrácia világában csak a réginek, a hagyománynak volt becsülete.

Bár a kastély majd 60 szobáját soha nem használták egyszerre, azokat is rendben kellett tartani. Bármelyikből kialakíthattak a szolgálók egy-egy hálószobát, ha népesebb vendégsereg érkezett.

Az arisztokrácia tagjai, ha utaztak, nem szállodában laktak, hanem a londoni házukban vagy egy másik arisztokrata családnál.

A szálloda és sokáig a nyilvános bár vagy étterem is olyan illetlen dolognak számított, mint igazat mondani. Mindenki mindenről mellébeszélt. Utalt rá, hazudott, titkolózott, finomította a mondandóját, másról kezdett beszélni. Legfeljebb odaszúrt pikírten, mint Lady Violet. Legalább olyan kínos volt nevén nevezni a dolgokat, mint bármilyen hasznos munkát végezni.

A világ egyik legnépszerűbb tévéfilm-sorozatát az Oscar-díjas Julian Fellowes találta ki és valósította meg, felesége, Emma segítségével. A siker egyik titka, hogy nemcsak a felső szintet, azaz az urak világát mutatta be reálisan, de a szolgálókét is. És bár szigorú társadalmi szakadék húzódott az uralkodó osztály és az alattvalók között, sok helyütt egybefonódott az életük.

A teljes írást együttműködő partnerünk, a Privátbankár Világjáró rovatában olvashatják.