A bécsi állatkert szintet lépett a faji egyenlőség jegyében

Többé nem kapnak nevet az állatok a Schönbrunni Állatkertben.

Yang Yang a panda, Amari a zsiráfkölyök és Finja, a kis jegesmackó – csak néhány a Schönbrunni Állatkert legnépszerűbb állatai közül, akiknek saját nevük van. Nem ritkán több ezer, a világ minden tájáról beküldött névötlet közül választották ki a legtalálóbbat.

 Ez azonban már a múlté, az állatkert vezetése a fajvédelemre hivatkozva úgy döntött, a jövőben nem kapnak nyilvános nevet az állatok.

A Schönbrunni Állatkertben nemrég születtek kis prérikutyák, és egy nőstény orángutánkölyök is a közelmúltban látta meg a napvilágot. A hírt mindkét esetben kommunikálták, azonban az állatokat nem nevezték néven. Ez tudatos döntés volt az állatkert részéről, a jövőben ugyanis egyetlen állatnak sem akarnak nevet adni – legalábbis nem nyilvánosan.

Természetesen eddig sem volt minden állatnak neve, jellemzően csak néhány nagy népszerűségnek örvendő fajt, például zsiráfot, medvét vagy elefántot emeltek ki névadásra - csótányt, ráját vagy kaméleont soha. „Olyan ez, mintha egyes állatfajokat értékesebbnek tartanánk másoknál, miközben mindegyiknek ugyanúgy szüksége van a védelmünkre és a gondoskodásra", mondta Stephan Hering-Hagenbeck, a Schönbrunni Állatkert igazgatója, amikor a Tiroler Tageszeitungnak nyilatkozott az állatkert döntéséről.

Az igazgató nem finomkodott, amikor a veszélyeztetett fajok helyzetéről beszélt. „A szemünk előtt zajlik az emberi történelem legnagyobb, tömeges fajkihalása. Egyes állatfajok már most is csak emberi gondozásban léteznek, sok pedig örökre eltűnt erről a bolygóról". Hering-Hagenbeck megértést kért a döntéshez, amely szerinte azért született, mert a fajmegőrzés tekintetében az utolsó előtti pillanatban vagyunk és csak akkor járhatunk sikerrel, ha nem az egyedekre, hanem a populációra koncentrálunk.

Így a jövőben az állatkert külső kommunikációjában is ehhez igazodik, és a cuki állatnevek keresése helyett a fajvédelemre kerül a hangsúly. Ennek megfelelően az örökbefogadói rendszer is megváltozik, itt is a fajokat és állatcsoportokat lehet majd támogatni az egyes állatok örökbefogadása helyett.

Belső használatra természetesen továbbra is adnak neveket, hiszen a gondozók napi munkájához elengedhetetlen, hogy ilyen módon azonosítsák az állatokat. Így valójában a nemrég született orángutánbébi is kapott nevet, amelyet csak állatkerti berkeken belül használnak.

A képen látható tigrist Pepenek hívják, a most született orángutánkölyök és a kis prérikutyák már nem kaptak nevet.

Forrás: Schönbrunni Állatkert


Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.
Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége

Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége 

Hamis utazási irodák, gyanúsan alacsony árak, vagy éppenséggel túlárazott szolgáltatások szerepelnek a kockázatnövelő listán.
Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai

Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai 

Hétszázötven forint körül várható az előrejelzések szerint az idei utasbiztosítások napi átlagdíja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.