A föld alá is benézhet a Gyökérarénában

A Bio Forschung Austria látogatóközpontjában megnyílt Ausztria első Gyökérarénája, ahol most már a föld alá is benézhetnek az érdeklődők. Megleshetik például, hogy víz és tápanyag után akár két méter mélyre is lehatol egy egyszerű retekpalánta gyökere.

Igazi világújdonságot próbálhat ki, aki ellátogat a Bio Forschung Austria látogatóközpontjába, Bécsbe. A napokban adták át ugyanis Ausztria első Gyökérarénáját (Wurzelarena), ahol a föld alatti világba pillanthatnak be az érdeklődők. Az aréna tulajdonképpen egy 2,5 méter mély gödör, amelyet három méter hosszan üvegtáblák szegélyeznek, így a benne állók a talajban zajló életet vehetik szemügyre anélkül, hogy megzavarnák azt.

A Gyökéraréna előtt a Sokszínűség kertje terül el, ahol évente mintegy kétszáz zöldségfajtát termesztenek. Most például 40 különböző burgonya- és 25 paradicsomfajta vár kóstolásra. De az érdeklődők olyan egzotikumokkal is megismerkedhetnek mint az agretti (sófű), a csicsóka vagy az inkagumó. Az egykori sufniból kialakított látogatóközpontban azonban nem csak kóstolgatni lehet, a kertbarátok mikroszkópon keresztül megcsodálhatják a komposztban előforduló állatkákat, talajminták nitráttartalmát állapíthatják meg vagy előadásokat hallgathatnak. Természetesen tippeket is kaphatnak, miként tehetik élhetőbbé a gyíkok, békák, madarak és pillangók számára a saját kertjüket, vagy milyen virágok ültetésével kínálhatnak terített asztalt a méheknek.

A biológiai földművelést és növénytermesztést kutató Bio Forschung Austria közhasznú társaság projektjét az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében az Európai Unió, Steiermark, Bécs Városa és Magyarország finanszírozta.


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.