A hurrikánok letarolhatják a turizmust is

Több milliárdos károkat okozott az elmúlt napok természeti katasztrófája az Egyesült Államoknak. A tragikus események egyik nagy vesztese lehet a turizmus. 

Az Irma hurrikán Miami helyett az állam keleti partvidékére csapott le, a vihart kísérő felhőszakadások és árhullámok miatt a tengerparti települések víz alá kerültek, 6,5 millió embert evakuáltak, és 5,7 millió ember maradt áram nélkül. Legkevesebb három ember életét vesztette.

A legsúlyosabb helyzet a félsziget délkeleti csücskénél elhelyezkedő, alig tengerszintmagasságban fekvő szigetcsoportnál alakult ki, ahol a hurrikán még teljes erővel, óránként 200 kilométer körüli széllel tombolt.

A vihar a szárazföld közepén haladt tovább hétfőn. A szél erőssége óránként 120 kilométeres maradt, és több helyen is tornádók alakultak ki, majd az Irma Georgia, Dél-Karolina és Alabama felé haladt tovább, miközben folyamatosan vesztett az erejéből, és hétfőn már trópusi viharrá gyengült.

Bár Miami megmenekült a legrosszabbtól, a vihar így is tetőket szakított le, óriásdarukat döntött fel, és vízzel árasztotta el az utcákat.

Összességében azonban sokkal kisebb károkat okozott a vártnál, a természeti katasztrófák modellezésével foglalkozó Enki Research például 200 milliárdról 49 milliárd dollárra csökkentette a kárbecslését. Számítások szerint ebből 19 milliárdot tehet ki a biztosított kár. 

A vihar súlyos károkat okozhat az állam turizmusának is, amelynek a közeledő téli szezon az egyik legforgalmasabb időszaka. Tavaly rekordszámú, majdnem 113 millió turista látogatott Floridába, ami 109 milliárd dolláros bevételt hozott, és az első félévi adatok alapján még ennél is jobb eredményre számítottak.

Jelenleg azonban zárva vannak a főbb látványosságok, például a Disney World, a Legoland és a SeaWorld. Miami mintegy húsz, tengeri utakat kínáló utazási iroda anyakikötője, amelyek közül többen kimenekítették a hajóikat a térségből, és módosították a menetrendjüket.

A trópusi vihar mielőtt elérte volna az Egyesült Államokat végigsöpört a karibi térségen, Saint Martin szigetén, valamint a Brit Virgin-szigeteken is hatalmas pusztítást okozott, de nem kímélte Kubát sem.

Ahogy mi is megírtuk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, utasítást is adott a Saint Martin szigetén tartózkodó magyar állampolgárok mielőbbi evakuálására. 

Megkeresésünkre Tárnok Réka, a Neckermann hajóutak koordinátora elmondta, hogy „Elsődleges partnerünknek, az MSC Cruises hajótársaságnak 2 hajója állomásozik az érintett térségben. Az utasok és a személyzet biztonsága első számú prioritást jelent ezért az Irma hurrikán közeledtével azonnali hatállyal kivonták a veszélyeztetett vizekről mindkét hajót.

Cozumel (Mexikó) partjainál állomásoznak mindaddig amíg a hatóságok újra hajózhatónak nem nyilvánítják a hajók eredetileg meghirdetett útvonalát vagy módosított (a hajótársaság az útvonal változtatás jogát mindig fenntartja) útvonalon állnak újra az utasok szolgálatába.

A törölt indulások érintett utasai az átfoglalás vagy a részvételi díj visszaigénylés lehetőségével élhetnek továbbá 25% jóváírást kapnak egy későbbi foglalásukból.
Folyamatosan kapcsolatban állunk a hajótársasággal és naprakész információkkal segítjük hajós utasainkat.” – hangsúlyozta. 

A hurrikán nagy kárt okozott a légiközlekedésnek is, az Aviation Voice úgy kalkulált, hogy 2,5 milliárd dollár kár érheti csak a légiközlekedési iparágat az államokban.

A járatlemondásokból származó plusz költség és bevételkiesés 500 millió dollár lehet, Floridában 4 százalékos utasforgalom-csökkenéssel kalkulálnak, ami 1 milliárdjába kerülhet az iparágnak.

A szállodai szobák kiesése miatt 20 százalékos éves szintű csökkenést eredményezhet a forgalomban, ez nagyjából újabb egymilliárd dollár kiesést jelenthet.

Doug Parker, az American Airlines vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy 5000 járatot töröltek összesen negyven repülőtérről. "A közeljövőben nem számolunk semmilyen nyereséggel, legalább négy -öt hónapig. Amint Miami talpra áll, a turizmus is újra be fog indulni. A gyors visszaállásra nem mindenhol van lehetőség, például Saint Martin szigete egy jó ideig nem tud majd fogadni turistákat.” – mondta Parker.

Forrás: AIRportal.hu


Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra

Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra 

A szigetország turisztikai konferenciáján a Máltai Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatója ismertette a 2024. évi turisztikai eredményeket.
Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed

Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed  

Hamis vulkánkitörésről készült videók terjednek Szantorini szigetéről.
Az amerikai elnök jelentős turisztikai marketingköltséget spórolt meg Grönlandnak

Az amerikai elnök jelentős turisztikai marketingköltséget spórolt meg Grönlandnak 

Grönland irányába jelentősen megnőtt a turisztikai érdeklődés azóta, amióta 2025 januárjában Trump elnök ismételten bejelentette igényét a dán fennhatóságú autonóm területre.
ITB Berlin 2025: A Medical & Health Tourism szegmens új platformot biztosít a növekvő piacnak

ITB Berlin 2025: A Medical & Health Tourism szegmens új platformot biztosít a növekvő piacnak 

A Medical & Health Tourism Pavilon első alkalommal a 4.1 csarnokban.
Hogy került Mátyás király Panamavárosba?

Hogy került Mátyás király Panamavárosba? 

Dzsungel, felhőkarcolók, nyitottság.
Magyarország a legjobb ár-érték arányú úti célok között

Magyarország a legjobb ár-érték arányú úti célok között 

A weloveholidays.com online utazási portál friss felmérése szerint Magyarország az egyik legjobb ár-érték arányú úti cél Európában.
A görög sziget, ahol a legjobban megvalósult az akadálymentes gyakorlat

A görög sziget, ahol a legjobban megvalósult az akadálymentes gyakorlat 

Szkiathosz kiemelt helyet kapott az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UN Tourism) akadálymentes turizmusról szóló útmutatójában, mint példaértékű, fogyatékkal élők számára is elérhető turisztikai célpont.
Áprilistól ismét fizetni kell Velencében

Áprilistól ismét fizetni kell Velencében 

Április 18. és május 4. között minden nap fizetni kell a Velence történelmi városközpontjába való belépésért.
OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban

OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban 

Megjelent az egyik legnagyobb hazai utazásszervező 2025. évi katalógusa. Van olyan ajánlatuk, amelyre már szinte a meghirdetés pillanataiban elkelt minden hely.
Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum

Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum 

2023 óta tartó csúszások után 2025. július 3-án több napos ünnepségekkel hivatalosan is megnyit a Grand Egyptian Museum.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.