A meztelenkedő turisták okozták a végzetes malajziai földrengést?

A malajziai Szabah szövetségi állam miniszterhelyettese szerint egyértelmű az összefüggés a szent Kinabalu-hegyet megsértő, a csúcson meztelenre vetkőző külföldi turisták és a legkevesebb 16 ember halálát okozó földrengés között.

Néhány nappal ezelőtt 5,9-es erősségű földrengés rázta meg a Dél-Kelet Ázsia legmagasabb hegycsúcsának számító, 4095 méter magas Kinabalut és környékét, melynek következtében számos turista és hegymászó életét vesztette a hegyen – a halálos áldozatok száma jelenleg 16-nál tart, de két személyt még mindig keresnek. Az áldozatok között van hat malajziai, egy Fülöp-szigeteki, egy kínai, egy japán, valamint hét szingapúri, akik között egy iskolai kiránduláson részt vevő gyerekek is vannak.

A Borneó szigetén fekvő, az UNESCO Világörökségi listán is szereplő hegy Malajzia Szabah szövetségi államának területén található. A szövetségi állam miniszterhelyettesének, Tan Sri Joseph Pairin Kitingannak határozott véleménye van arról, hogy mi okozta a földrengést: néhány héttel korábban többek között kanadai, holland és német turisták mászták meg a malájok által szent hegynek titulált csúcsot, majd ott meztelenre vetkőztek, és így fotózkodtak. A képek nem kerültek azonnal nyilvánosságra, azonban a földrengés előtt pár nappal elkezdtek terjedni a közösségi oldalakon. A miniszterhelyettes pedig állítja: ezek a turisták idézték elő a végzetes földmozgást, hiszen megsértették a hegy szellemét.

Tan Sri Joseph Pairin Kitingan a következőt nyilatkozta: „A földrengés megerősítés arra nézve, hogy a Kinabalu-hegy szent, és ott nem szabad könnyelműen viselkedni – írja a Malay Mail Online. – A földmozgást megelőzően nagy madárrajokat láttam repülni. Egy idő után sejtettem, hogy valami rossz fog történni. A következő napon éppen a repülőtér felé tartottam, amikor lecsapott a földrengés. Szinte biztos, hogy van kapcsolat a meztelenkedő turisták és a tragikus eset között. Erre úgy kell tekintenünk, mint egy figyelmeztetésre, miszerint tisztelni kell a helyi szokásokat és hitet” – fejtette ki a miniszterhelyettes.

Elkerülhetlen a büntetés

Hozzátette, hogy büntetésre számíthatnak azok a fiatalok, akik a hegytetőn meztelenkedtek; ötöt közülük – két kanadai, két holland és egy német turistát – sikerült is beazonosítaniuk a hatóságoknak. Egy helyi hivatalnok, Datuk Masidi Manjun elmondta továbbá, hogy a gyanúsítottak nem hagyhatják el az országot, amíg meg nem oldódik ez az ügy.

A meztelenkedő turisták az incidens idején egy nagyobb csoportból váltak le, és figyelmen kívül hagyták a túravezetőjük figyelmeztetését, miszerint ne dobják le a ruhájukat. A tíz fiatal férfi és nő állítólag hülyének nevezte a hegyi túravezetőt – aki egy 27 fős csapatot kísért –, és amikor rászólt a turistákra, akkor azt mondták neki, hogy menjen a pokolba.

A Kanadai Külügyminisztérium szóvivője azt nyilatkozta, tisztában vannak azzal, hogy az eset kapcsán két kanadait – akik egyébként testvérek – nem engednek ki az országból. Hozzátette, a Malajziában lévő kanadai konzuli szolgálat felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal az információk beszerzése érdekében, és a két turista konzuli segítségnyújtásban részesül.

A turistalátványosságoknál történő meztelenkedés nem egyedülálló eset: jelenleg egy dinamikusan növekvő trend világszerte, mellyel az egyes országok hatóságai kétségbeesett harcot folytatnak több-kevesebb sikerrel. Népszerű pőrére vetkőzni például a perui Machu Picchunál és a kambodzsai Angkor Watnál is, mely esetekről szintén kerültek már fel fotók a közösségi oldalakra és a hírekbe is. Pekingben is nemrég nagy port kavart egy meztelen fotózás, bár ott nem turista dobta le a ruhadarabjait: egy Vang Tung nevű fotós készített botrányos felvételeket a Tiltott Városban.

Forrás: Daily Mail


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.