A nacionalizmus nem oldja meg a problémákat

Egyetlen problémát sem lehet megoldani azzal, ha megsértjük mások méltóságát, és elutasítunk mindent, ami különbözik tőlünk, ha korlátozzuk az alapvető jogokat vagy új falakat építünk és a nacionalizmust támogatjuk; ezzel csak újabb problémákat hozunk létre - jelentette ki Alexander Van Der Bellen osztrák államfő az Európai Parlament plenáris ülésének keddi ülésnapján Strasbourgban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Van Der Bellen első hivatalos külföldi útján tartott strasbourgi beszédében hangsúlyozta, hogy Európának példát kell mutatnia, és egyesítve erőit közösen kell fellépnie a populista mozgalmak erősödő hangja ellen.

Kiemelte: Európa büszke lehet arra, hogy a kölcsönös tisztelet és az együttműködés által békét teremtett, ezért arra kérte az Európai Parlament képviselőit, hogy előzzék meg Európa lerombolását.

"Egy fa kivágása alig néhány perc, de az, hogy újra kihajtson és fává cseperedjen, évtizedeket vesz igénybe" - fogalmazott. A rombolás utáni újjáépítés sok munkával és még több idővel jár - tette hozzá.
   
Beszédében arra szólította fel az unió polgárait, ne hagyják magukat befolyásolni a régi nacionalisták és az unió kritikusai által. A fiatal szavazók meg szeretnék találni jövőjüket az Európai Unióban - hangsúlyozta.
   
Van Der Bellen kifejtette: olyan európai jövőben bízik, amely az alapvető értékeken, a jogállamiságon, az emberi jogokon, a szabadságon, az egyenlőségen, a testvériségen és a szolidaritáson alapszik, és példaként szolgálhat az egész világnak.
   
"Az európai eszme nagyszerű és egyedülálló. Megér minden befektetett munkát. Ha valaki egyértelműen kiáll az európai eszme mellett, azzal meg lehet nyerni egy választást" - mondta az osztrák elnök.
   
Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke hangsúlyozta, hogy 20 évvel uniós csatlakozása után Ausztria egy jól működő gazdasággal a közös piac központi szereplője Európa szívében, az uniós tagság és a bővítési politika európai sikertörténete.
   
Kijelentette, a Római szerződés 60. évfordulójára készülve számít Ausztriára, hogy kulcsszerepet játszik egy erősebb és hatékonyabb Európa megteremtésében.

Forrás: MTI


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.