A pécsi kultúra Zágrábba látogat

Átfogó kulturális programsorozat keretében mutatkozik be Pécs városa május 5. és 7. között a zágrábi Balassi Intézetben - közölte az eseményt szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK).

Közleményük szerint pénteken kiállítás nyílik az 1957-ben alakult Mecseki Fotóklub alkotóinak harminc, a kétezer éves város legfontosabb értékeik megjelenítő fotójából, majd a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) tagjaiból álló vonósnégyes adja elő Alexander Glazunov és Claude Debussy egy-egy művét.

Szombaton irodalmi estet tartanak Vidákovics Szláven színművész, a Pécs Horvát Színház igazgatójának közreműködésével, amelyen Sárosi István színműveiből készült fordítások mutatnak be a szerző társaságában.

Aznap még a Vivat Bacchus énekegyüttes ad koncertet, amelyet követően a villányi és pécsi borokkal ismerkedhetnek meg a program résztvevői.

Az eseménysorozat zárásaként, vasárnap reggel a 2016 tavaszán Szabó Lívia vezetésével alakult Vocapella kórus lép fel a zágrábi Szent Márk templom magyar miséjén.

Az írásos összegzés arra is kitért, hogy a magyar kulturális kormányzat által hangsúlyozott, a szomszédos déli államokat célzó kulturális kapcsolatfelvételben és együttműködések elindításában Pécs főszerepelt vállalt.

Mint kiemelték, a baranyai megyeszékhely a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa programsorozat és azok fejlesztései kapcsán a közép-európai régióban hírnévre és elismertségre tett szert. A zágrábi esemény után idén még Ljubljanában és Újvidéken is rendeznek pécsi kulturális napokat - összegeztek.

Forrás: MTI


Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.