A rejtett zsidó örökségek újrafelfedezése

Nyolc ország kilenc városának együttműködésével indult hároméves program a Duna-régió rejtett zsidó örökségének újrafelfedezésére - közölte Szentgyörgyi Anna projektmenedzser kedden Szegeden.

A program fórumát megelőző sajtótájékoztatón a szakember elmondta, az 1,8 millió euróból (565 millió forint) megvalósuló, Rediscover című projekt célja, hogy elsősorban a helyi zsidó szervezetekkel összefogva egységes szemlélet alapján feltárja, újraélessze és az érdeklődőkkel megismertesse az érintett települések - Szeged mellett Banja Luka, Galati, Temesvár, Kotor, Muraszombat, Eszék, Regensburg és Szabadka - zsidó kulturális örökségét.

Az épített örökség - zsinagógák, temetők, emlékhelyek, köz-, üzleti- és lakóépületek - számbavétele mellett a projekt fontos célja a szellemi javak összegyűjtése és bemutatása. Ennek érdekében a többi közt a helyi közösségek prominens képviselőivel készítenek videóinterjúkat, melyben a zsidó kultúrához kötődő személyes történeteiket elevenítik föl. A program része egy világhálós repozitórium létrehozása is, amely egy-egy épülethez kapcsolódó tárgyi emlékeket, történeteket mutatja be, összekapcsolva a már létező adatbázisokkal.

A munkában résztvevő kulturális és idegenforgalmi szakemberek olyan turisztikai szolgáltatásokat is létrehoznak, melyek a nagyközönség számára is könnyen elérhetővé teszik a ma még rejtett zsidó kulturális örökséget. Egyaránt számítanak a saját családi gyökereiket felfedezni kívánó örökségturistákra éppúgy, mint a laikus közönségre.

Szentgyörgyi Anna elmondta, a 2021 nyaráig tartó program eredménye lesz egy kézikönyv is, melyet a programban résztvevő városokhoz hasonló méretű 20 és 200 ezer közötti lakosú települések felhasználhatnak és adaptálhatnak saját zsidó örökségük bemutatására.

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.