A repülőtéri vécé az aranycsempészet Paradicsoma

Hat kiló aranyat gyűjtöttek be két hónap alatt a hatóságok Delhi nemzetközi repülőterén a hármas terminál mellékhelyiségeiben, ahol eddig nem voltak kamerák. Ezt használták ki az aranycsempészek. Ezentúl a kamerák az illemhelyeken is figyelnek az Indira Gandhi nemzetközi repülőtéren Delhiben.

"Milyen nehéz ez a mobiltelefon"- csodálkoztak a takarítók egy vécében. Kinyitották és kiderült, hogy arany rudacskák voltak benne.

A repülőtéri vécé valóságos aranybányának bizonyult. Hat kiló arany jött össze egyetlen terminál mellékhelyiségeiben, két hónap alatt. Egy magántársaság alkalmazottjánál 1,2 kiló aranyat találtak.

Hogy dolgoznak a csempészek?

Szinte mindig van beépített emberük a repülőtéren. A csempész leszáll a gépről és kimegy a mosdóba. Elhelyezi az aranyrudat a szemétkosárban, majd sietve távozik. Pillanatokon belül ott terem a beépített ember, általában takarító vagy csomagszállító, aki már teszi is el az értékes árut. Mobiltelefonon egyeztetnek, nehogy az értékes csempészáru illetéktelen kezekbe kerüljön.

Indiában a vámon jelezni kell, ha valaki jelentősebb mennyiségű aranyat hoz be, hiszen ez esetben vámot is kell fizetni. Ennek összegét nemrég a háromszorosára emelték, azóta 400%-kal nőtt meg a csempészett arany mennyisége Indiában. A becslések szerint évente 700 kiló aranyat csempésznek be Indiába, amely a világ egyik legnagyobb aranyfelhasználó országa.

Ki akarják kerülni a vámot

Az 1,2 milliárd lakosú országban óriási az arany presztízse, de vámot fizetni senki sem akar. Ezt használják ki a csempészek, akik nem kockáztatnak túlságosan sokat. Ha valaki lebukik, akkor egy évnél rövidebb börtönbüntetést kap. Persze, ha sokszor bukik meg, akkor már pórul járhat: a visszaeső aranycsempészek akár hét évre is rács mögé kerülhetnek Indiában.

Forrás: AsiaPORT


Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

És erről egy igencsak szokatlan módszerrel a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése

Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése 

A következő év legfontosabb utazási trendje a természethez való visszatérés lesz.
Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén

Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén 

A Máltai Tervezési Hatóság jóváhagyta a gozói regionális repülőtér fejlesztését.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.