A rodoszi erdőtüzek idején ott lévő turisták vesztesekből nyertesekké léptek elő

Jövőre egy hét ingyenes nyaralásra visszatérhetnek Rodoszra a szigetet sújtó erdőtüzek miatt vakációjukat megszakítani kényszerülő turisták, jelentette be szerdán Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök.

A görög kormány jövő tavasszal vagy ősszel egyhetes ingyenes nyaralást ajánl fel Rodoszon azoknak, akiknek az erdőtüzek miatt meg kellett szakítaniuk nyaralásukat, jelentette be a görög kormányfő az ITV brit televíziós csatornának adott interjújában, adta hírül a 24.hu az ITV tudósítása nyomán.

 

Mint ismert, az Égei-tenger délkeleti részén fekvő turistaparadicsomban tomboló hőség és az erős szél miatt július 18-án heves erdőtűz ütött ki Rodoszon, és tíz nap alatt több mint 17 ezer hektáros területen pusztított a sziget déli részén az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja (Kopernikusz) szerint.

Athén tájékoztatása alapján körülbelül 20 ezer embert, főként turistákat evakuáltak, elsősorban július 23-án éjszaka. A tűzoltók korábban 30 ezer ember kimenekítéséről számoltak be.

Mivel az utazásszervezők attól féltek, hogy az erdőtüzek a görög gazdaság motorjának számító turisztikai ágazatra is komoly hatással lesznek, a görög utazási irodák Rodosz biztonságos (Rhodes is safe) címmel a közelmúltban kampányt indítottak a közösségi médiában, hogy a turistákat a sziget meglátogatására ösztönözzék.

Rodosz most vendégszeretőbb, mint valaha: a sziget visszatért a normális kerékvágásba – hangsúlyozta Micotákisz az ITV-n. A nemzetközi piacvezető TUI német utazási iroda és a Jet2 brit légitársaság hivatalosan felfüggesztette Rodoszba közlekedő járatait, majd az üres repülőgépekkel a görög szigetet elérve hazaszállították az érintett turistákat.

Az AFP megkeresésére a TUI közölte: nincs pontos adata a lefoglalt, de törölt utazások számával kapcsolatban. A legtöbb ügyfél, aki nem tudott elutazni Rodosz déli részére nyaralni, végül más Földközi-tengeri úticélt foglalt le – húzta alá a hannoveri székhelyű cég szóvivője. Kedd óta a TUI ismét szervez utazásokat a görög szigetre.

 

Forrás: ITV / 24.hu

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.