A turisztikai szakemberek Covidot kutatnak

A munka nélkül maradt turisztikai és vendéglátóipari dolgozók a  Covid-19 kontakt-kutatásában vesznek részt Máltán.

A program lehetővé teszi az új előírások által érintett munkavállalók számára, hogy bekapcsolódjanak a COVID-19 kontaktkutatásban, miközben továbbra is megkapják a 2021. március 31-ig járó bérpótlékot.

Felkeresik a turizmus, vendéglátás területén dolgozó, bérpótlékra jogosult munkavállalókat, hogy segítsenek a pandémia megfékezését szolgáló kapcsolatfelkutatási munkafolyamatokban. Az MTA és a Malta Enterprise (Máltai Vállalkozásfejlesztési Intézet) közötti együttműködés lehetővé teszi az MTA-engedéllyel rendelkező vállalkozások alkalmazottai számára, hogy az elkövetkező hónapokban kontakkutatási feladatokat lássanak el az egészségügyi hatóságokkal együttműködve. 
A rendszerbe beválasztottak a teljes 800 eurós bérkiegészítést megkapják, továbbá óránként 5,28 euró extra munkadíjat.
A Máltai Szállodák és Éttermek Szövetége (MHRA) elnöke szerint az ágazat szereplői általánosságban pozitívan reagáltak az új lehetőségre, mely kifejezetten azokon segíteni, akik ténylegesen elvesztették a munkájukat és így érdemi munkát végezhetnek. 
Október végén Máltán újabb szigorításokat kellett bevezetni, mely elsődlegesen a turizmusban és vendéglátásban dolgozókat érinti. Az új szabályozás értelmében a bárok és klubok december 1-ig zárva tartanak, míg a snack bárokban és kioszkokban tilos alkoholt árusítani.

Forrás: www.visitmalta.com


Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos Roxy Rooftop bárjában tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.