A világ legjobb új turisztikai attrakciói

Ötletes, sok esetben futurisztikus turisztikai attrakciók valósultak meg az elmúlt egy évben világszerte – témaparkok, múzeumok, szédületes kilátók és kannabisz-turizmus. Válogatás a teljesség igénye nélkül.

A gigantikus kínai aranyérme

A 238 méteres „Guangzhou Circle” vagy Kanton Kör a világ legmagasabb kör alakú felhőkarcolója, és kétségkívül óriási attrakciója a városnak, ahogy – gondos tervezés következtében – nyolcas alakban tükröződik vissza a Gyöngy-folyón. A kínai numerológiában a nyolc ugyanis a szerencse száma. Az épület közepén található ötven méteres lyuk körül kávézók és éttermek várják a látogatókat.

Séta a gleccserek felett

Idén májusban nyílt meg a kanadai Jasper Nemzeti Parkban a Glacier Skywalk, a Sunwapta-völgy erdei és gleccserrel tarkított vízesései felett elhelyezkedő üvegkilátó. Az ide látogatók 280 méter magasságból csodálhatják meg a lélegzetelállító természeti környezetet.

Egy tragédia emlékezete

Idén november 3-án nyitotta meg kapuit a New York-i One World Trade Center. Az épület többek között nagyszabású multimédia-kiállítással és különböző tárgyak bemutatásával állít emléket a 2001. szeptember 11-i terrortámadásnak.

Megelevenedik Ben-Hur

Bár Róma nincs híján a turisztikai attrakcióknak, témaparkja sosem volt – egészen eddig. A fővárostól délre található Cinecittà World olyan nagysikerű filmek tematikájára épül, mint a Ben-Hur, Az édes élet, a Kleopátra, a New York bandái vagy a Róma című HBO-s sorozat. A témaparkban számos különböző hullámvasút, éttermek, filmszínházak és rengeteg egyéb szórakoztatóelem működik.

Góliát száguld

A Six Flags nem áll le – ahogy azt mi is megírtuk, várhatóan 2015 júliusában fog először üzemelni a Batman: The Ride nevű szuperhullámvasút a texasi San Antonióban, azonban a Chicagóban található, Góliát elnevezésű hullámvasútjuk az idei évben már üzemel. A világ leggyorsabb és legextrémebb fahullámvasútja hajmeresztő élményt kínál annak, aki fel mer ülni rá – a kocsik végsebessége eléri a 115 kilométer per órát, és természetesen közben pörgünk, forgunk és zuhanunk is.

Kannabisz-turizmus Coloradóban

2014. január elsejével az USA-beli Colorado állam területén szabadon fogyasztható és vásárolható a marihuána, a helyi utazási irodák pedig természetesen kapva kaptak az alkalmon. A Colorado Green Tours például előre összeállított csomagokat kínál az ide látogatóknak, melynek keretében betekintést lehet nyerni a kannabisztermesztés és -feldolgozás folyamatába, és persze legálisan működő, marihuánát árusító üzletekbe is ellátogatnak a túra során. Sőt, még olyan főzőtanfolyamot is szerveztek, ahol a kannabiszt használhatjuk az étel egyik alapanyagaként.

A repülés új dimenziója

Egy flyboardon állva feléledhet a bennünk szunnyadó Vasember! Gyakorlatilag nincs más dolgunk, mint egy speciális csizmába belebújva ráállni a vízben lévő szerkezetre, ami nagy nyomással ontja ki magából a vizet, így álló helyzetben repít fel minket akár tíz méteres magasságba – mintha csak a saját szupererőnket használva repülnénk. A flyboardot most már egyre több helyen ki lehet próbálni, többek között Magyarországon is.

Harry Potter Japánban

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Orlando után már Oszakának is van Harry Potter témaparkja. Itt többek között olyan, a Harry Potterből ismert helyszínek elevenednek meg, mint a Hogsmeade falu vagy a Hogwarts kastély, de természetesen a hullámvasút itt is nélkülözhetetlen elem.

+1: Magaslati bringázás Londonban

Azért plusz egy, mert a bicikliút egyelőre csak terv. A Foster + Partners dizájncég 220 kilométeres szakaszra tervezte meg „égi kerékpárútját” a londoni elővárosi vasútvonal felett. A SkyCycle névre keresztelt út a tervek szerint óránként 12.000 biciklist bírna el, ezzel a Londonba való bejutás és a város megkerülése jóval zökkenőmentesebb lehet. Bár ennek megvalósítása még várat magára, és a finanszírozás mikéntje is kérdéses, bízunk benne, hogy a tervekből lassan valóság lesz, melyet idővel más városok is követni fognak.


Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje

Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje 

Jelenleg körülbelül 20 000 működő telefonfülke található az Egyesült Királyságban.
Mi lesz veled Jordánia?

Mi lesz veled Jordánia? 

Megkérdeztünk Jordániába kiutaztató hazai irodákat, mennyire befolyásolja a jelenlegi közel-keleti háborús helyzet Jordánia idegenforgalmát, és érezhető-e visszaesés a foglalásaik számában?
Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.
Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.