Állatkínzáshoz asszisztálunk, ha Egyiptomban tevegelünk

A sivatag hajójaként is emlegetett állatok borzalmas körülmények között szenvednek, hogy a turisták tevegelhessenek és fotókat készíthessenek velük egyiptomi kiruccanásuk alkalmával - írja a Prove.hu.

A cikk szerint az amerikai állatjogi szervezet, a PETA új tényfeltáró videóban mutatta be azokat a borzalmas körülményeket, amelyeket a Birqash tevepiacon tapasztaltak, amely az egyiptomi turisztikai ipar legnagyobb teveellátója. A gízai piramisok környékén és Szakkarában látható tevék nagy része erről a piacról származik.

Az egyiptomi turistaforgalom 60%-kal nőtt 2021-hez képest, köszönhetően a világjárvány miatt bevezetett korlátozások feloldásának, emiatt egyre növekvő igény mutatkozik ezekre az állatokra a szektorban.

A rövid tényfeltáró videóban jól látható, ahogy a tevéket botokkal ütlegelik – sokszor minden nyilvánvaló indok nélkül –, lábaikat pedig összekötözik, hogy ne tudjanak mozogni, vagy elszökni, emiatt az állatok a térdükön kénytelenek mozogni, vagy árnyékba húzódni a tűző nap elől.

A véres, legyek által belepett sérülések komoly egészségügyi veszélyeket rejtenek magukban, pláne, ha nem kezeli őket állategészségügyi szakember. Amikor pedig a tevék teste már teljesen elnyűtt és nem hoznak több profitot a tulajdonosnak, egyszerűen csak egy kocsi mögé kötik őket, így kerülnek el életük legutolsó állomására, a vágóhídra.

"Minden internetre posztolt tevegelős fotó mögött egy kegyetlen kereskedelmi gyakorlat bújik meg, ami vérző sérüléseket okoz, mielőtt végül a vágóhídra küldené az állatokat. A PETA arra biztatja az utazókat, hogy hagyják ki az állatokon történő utazást és minden állati látnivalót az útitervükből" – nyilatkozta Elisa Allen, a PETA alelnöke.

A szervezet felszólította Gíza kormányzóját, hogy vizsgálja ki a piacon tapasztalható állatkínzásokat és tiltsa be a tevegelést a kulturális látványosságok körül.

 


Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.