Amszterdamnak elege van a turistákból

A holland városvezetőség úgy döntött, hogy 10 euróval növeli az idegenforgalmi adót, hogy a várost kevesebben látogassák. A helyiek már tüntettek is a turisták ellen. 

A 850.000 lakosú holland fővárost a tavalyi évben 18 millióan keresték fel. Ez a szám öt évvel ezelőtt még csak 12 millió volt.

"Néhány éven belül ez a szám 23 millióra is felugorhat, ami azt jelenti, hogy több takarításra és rendőri jelenlétre lesz szükség a városban. Ez nekünk több anyagi terhet jelent." - nyilatkozta egy holland lapnak a helyi tanácsos.

A magasabb összeggű adóval akarják megtörni a növekvő tendenciát és visszatartani az alacsonyköltésű turistákat.

"Elsősorban olyan látogatókat várunk, akik rendes hotelekben szállnak meg, 3-5 napot maradnak, elmennek múzeumba és felfedezik a város kulturális értékeit és többet költenek el náluk. Nem olyanokra van szükség, akik egy hétvégét maradnak, egész nap falafelt esznek és alacsony árkategóriás szállásokat foglalnak"  – hangsúlyozta a tanácsos.

A város lakosai már az utcára is kimentek, hogy hangot adjanak véleményüknek. Szerintük Amszterdam nem eladó és a turistatömeget meg kell állítani.

A több milliós vendégsereg érkezése hatással van az ingatlanárakra is, ami nagyon magas, így a helyiek kiszorulnak a városból, mert nem engedhetik meg maguknak a vásárlást és lassan már a bérlést sem.

Frans Van der Avert, Amszterdam városának marketingvezetője szerint, Európa haldoklik a turizmus miatt, és a helyi lakosok már nem lakják a történelmi részeket.

A polgármester Eberhard van der Laan, több levelet is kapott helyi cégektől, hogy állítsa meg a „Disneylandesedést” különben kivonulnak. 

Rick Aalders, a Hotel Aalders menedzsere szerint a magasabb adó nem fogja megoldani a problémát. Az csak pénzt fog generálni, de a helyiek elvándorlását nem állítja meg.

A holland fővárosban tapasztalható jelenség nem egyedi. Ahogy mi is beszámoltunk róla, az úgynevezett "turizmus-fóbia" az idei nyár egyik jellemzőjévé vált egész Európában, már az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) is felszólalt a témában, akik próbálják védeni a szektor érdekeit.

A nyári szezon alatt a helyi lakosok több demonstrációt is szerveztek Dél-Európa szerte, így tiltakozva a turistatömegek ellen.

Forrás: The Guardian


World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben

World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben 

Élhető városok jövője címmel szervezték a találkozót az osztrák fővárosban.
Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások

Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások 

Gyorsan, sok élményt – rövid tervezési időszakot követően.
Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.