Athént promózza a budapesti repülőtér

Athén Európa legidősebb fővárosa, ahol jól megférnek egymás mellett az antik világ istenei és a modern jazzkultúra sztárjai csakúgy, mint az Akropolisz több ezer éves templomai a legmodernebb minimalista épületekkel. Januárban a Budapest Airport Athént ajánlja úti célnak, ahová az Aegean Airlines járatai a téli szezonban hetente háromszor közlekednek.

A Budapest Airport téli kampányának egyik kiemelt úti célja Athén. Ha egy kis napsütésre vágyunk, akkor mindenképpen érdemes - akár pár napra is - elugrani a görög fővárosba. Ráadásul januárban páros athéni repülőjegyet nyerhet egy szerencsés, ha jól válaszol a reptér Facebook oldalán (facebook.com/budapestairport) megjelenő athéni játék kérdéseire. Izgalmas zenei programok, csodás antik látnivalók várják az idelátogatókat, kedvcsinálónak az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány izgalmas tudnivalót Athénról.

Kutasd az olajág legendáját!

Athén Európa egyik legidősebb városa, ahol már 3000 évvel ezelőtt is éltek emberek. A legenda szerint a település megtetszett Pallasz Athénének és Poszeidónnak is, így a lakóknak kellett választani, hogy melyik istennek áldoznak. Poszeidón, a tenger istene egy csodálatos forrással ajándékozta meg a lakókat, amely azonban sós volt, hűen tükrözve a tenger istenének képességeit. Athéné viszont egy olajágat adományozott a városnak, ami nemcsak étellel és olajjal látta el az itt élőket, de fát is biztosított számukra a túléléshez. A lakók hálájuk jeléül Athénét választották istennőjüknek, és róla nevezték el a várost is. Az Akropoliszon máig áll az Athénének szentelt Parthenón, ahol személyesen is részesei lehetünk a több ezer éves legendának.

Tíz év óta először ismét eredetiben tündököl az Akropolisz

Az idei év pedig különösen alkalmas egy athéni kirándulásra, mivel befejeződött az időszámításunk előtt 500 körül épült városközpont, az Akropolisz renoválása, így teljes pompájukban tekinthetőek meg a híres épületek: a Parthenón, Dionüszosz színháza vagy Zeusz szentélye. Igazi mágikus csemegének számít az egykori főtéren álló úgynevezett „Szelek tornya”, amely nemcsak megjósolta a város pontos időjárását, de a tetején lévő világtükör megmutatta az Athénra törő hadseregeket is. Kétségtelen, hogy Athénban lépten-nyomon valamilyen antik látnivalóba botlunk, de ennek ellenére a modernebb épületek sem hiányoznak. Ne hagyjuk ki a Hellenic Cosmos Cultural Centert és a híres milliárdos nevét viselő Onassis House-t, ezek ugyanis nemcsak többféle kulturális programot kínálnak, de kívülről is különleges látványt nyújtanak. Hasonló élmény lehet az új Akropolisz múzeum futurisztikus épülete is.

Kihagyhatatlan bevásárlótúra a Plakában

A Szintagma negyedtől induló, Városligethez hasonló nemzeti parkban számtalan sport közül válogathatunk, és nem mellesleg megnézhetjük az 1896-os, első modernkori olimpia helyszínét adó stadiont is. Az olimpiai történelem megismeréséhez érdemes ellátogatni a 2004-es Athéni Olimpiai Komplexumba is, ahol már modern körülmények tartották a játékokat. Ha pedig egy kis vásárlásra vágyunk, akkor ki ne hagyjuk az Akropolisz lábánál elterülő Plaka negyedet, ami török történelmének hála olyan, mint egy izgalmas keleti bazár.

Athéni kóstoló a gyroson túl…

A görög konyha világhírű: a moussakat vagy a gyrost már mindenki kóstolta, de ha szeretnénk megízlelni egy-egy újabb ízt is, akkor mindenképpen térjünk be valamelyik belvárosi tavernába. Ne hagyjuk ki a karamellizált, gombás, házi sült tésztát és a Nisosról származó, többféle ízben készülő, tradicionális sajtkrémes pitét, a meliterat! A városban egyébként számtalan étterem található, amelyek a világ teljes gasztronómiai palettáját felvonultatják a keleti ízektől kezdve az amerikai hamburgerig. A legtöbb vendéglátó a Plaka negyedben és az Akropolisz környékén működik.

Februárban Al Di Meola és Ramsey Lewis koncert

Az év első pár hónapja különleges programcsemegékkel várja az Athénba látogatókat: belekóstolhatunk a világ legfinomabb csokoládéiba az éppen ide érkező Csoki Kiállításon, vagy megnézhetjük a legendás Pillangókisasszonyt az Athéni Nemzeti Operában. Ha zenéről beszélgetünk, akkor Görögországról mindenkinek a szirtaki jut elsőként eszébe, holott Athén Európa jazz-fővárosának is tekinthető. A 2016-os év első pár hónapja izgalmasnak ígérkezik, hiszen februárban koncertet ad a háromszoros Grammy díjas Ramsey Lewis Quartet, csakúgy, mint a világhírű gitáros Al Di Meola. Mindkét koncertet a Gazarte-ban rendezik meg, amelynek honlapján folyamatosan frissítik az aktuális koncertinfókat angol nyelven.


Klimt Csókjától II. Ramszeszig

Klimt Csókjától II. Ramszeszig 

A Bordeaux-i Bassins de Lumières-ben a medencék fölötti sétányokon járva úgy érezhetjük, mintha részei lennénk a vízben tükröződő műalkotásoknak.
Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában

Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában 

Az idén új arculattal, friss tartalommal megjelent 2025-ös katalógusuk nemcsak az úti célokat mutatja be, hanem a vállalat történetét is elmeséli.
Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak

Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak 

Budapesten egy autómosás, Tallinban éjszakai fáklyás hajótúra is vásárolható egyetlen kattintással.
 Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat

Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat 

Az ország északi része különösen sok lehetőséget rejt, melyet már gyorsvonattal el felfedezhetünk.
Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában

Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában 

Változatos hétvége várja a gyermekes családokat a Magas-Tátrában. 
A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll

A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll 

Tökéletes példa, hogy az ember milyen hatalmas akadályokat képes leküzdeni.
Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői

Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői 

Bár a postagalambok használata hírküldésre jelentősen visszaszorult a modern kommunikációs technológiák elterjedésével, azonban ma is vannak országok és helyzetek, amikor alkalmazzák őket.
Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek

Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek 

Vasárnap óta már mintegy 9 ezer ember hagyta el a szigetet, keddre további rendkívüli repülőjáratokat ütemeztek be.
Jó évet zárt a török turisztikai ágazat

Jó évet zárt a török turisztikai ágazat 

Rekordévet zárt Törökország 2024-ben: 62,2 millió látogató, 61,1 milliárd dolláros bevétel.
Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ

Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ 

A titkos átjáró eredetileg az arisztokrácia tagjai számára készült, hogy a hétköznapi polgároktól külön, de legfőképpen észrevétlenül közlekedhessenek a városban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.