Ausztriában március végéig ingyenesek maradnak a Covid-tesztek

Az osztrák egészségügyi tárca az elmúlt hetekben  szakértők bevonásával intenzíven foglalkozott a koronavírustesztek ingyenességének vizsgálatával, és végül a folytatás mellett döntöttek.

Az ingyenes koronavírustesztek finanszírozásáról kedden döntenek a parlament egészségügyi bizottságában. Ezek azok a tesztek, amelyeket úgynevezett tesztutcákban, munkahelyeken, iskolákban, illetve adott települések önkormányzatainak szervezésében szakavatott egészségügyi személyzet végez. Ezzel szemben a gyógyszertárakban kapható ingyenes, otthon elvégezhető gyorstesztek már csak október végéig állnak térítésmentesen rendelkezésre. Az egészségügyi tárca hétfői közleményében rámutatott: az elmúlt hetekben a minisztérium szakértők bevonásával intenzíven foglalkozott a koronavírustesztek ingyenességének vizsgálatával, és végül a folytatás mellett döntöttek. Továbbra is folyamatosan kiértékelnek minden járványügyi intézkedést, beleértve a tesztek vizsgálati módszereit is, és ezeket szükség esetén a helyzethez igazítják. Az ingyenes tesztek finanszírozása valójában októberben járt volna le.

Míg a néppárti (ÖVP) vezetésű tartományok az utóbbi időben az ingyenes tesztkampányok leállítása, addig a szociáldemokrata (SPÖ) irányítású tartományok az ingyenes tesztek folytatása mellett érveltek. A széleskörű ingyenes tesztek mellett az szól, hogy a több szűrővizsgálat jobb áttekintést ad a fertőzés folyamatáról, ellene pedig, hogy gátolhatja az oltakozási hajlandóságot. Vagyis, amíg ingyenesek a tesztek, sokan inkább ezt választják az oltás helyett. Peter Hacker (SPÖ) bécsi egészségügyi tanácsos elégedetten nyilatkozott a küszöbön álló döntésről, szerinte az elkövetkező hónapokban a védőoltás mellett az ingyenes tesztek garantálhatják a szükséges biztonságot. A keddi bizottsági határozat formálisan is keretet biztosít annak érdekében, hogy március végéig meg lehessen hosszabbítani a különleges célú támogatásokat (oltásokra, mentési műveletekre, védőeszközökre, tesztekre). Ez azonban azt is jelenti, hogy a tartományoknak, önkormányzatoknak nyújtandó támogatásokat korábban is fel lehet mondani, ha az aktuális járványügyi helyzet értékelése úgy kívánja.

 

Forrás: MTI


Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.