Az angoloknál június 21-e egy hónappal később lesz

A brit kormány hétfőn este jelenti be, hogy a koronavírus-fertőzésszámok növekedésének fényében valószínűleg nem engedélyezik a június 21-re tervezett enyhítéseket.

A BBC kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy Boris Johnson miniszterelnök az enyhítések elhalasztását fogja bejelenteni, adja hírül az index.hu a BBC nyomán. 

A miniszterelnöki bejelentés helyi idő szerint délután 18 órakor várható. A BBC szerint Boris Johnson azt fogja bejelenteni, hogy négy héttel elhalasztják a június 21-re tervezett nyitást.

A sportlétesítmények, pubok és mozik továbbra is csak korlátozott kapacitással működhetnek majd, az éjszakai klubok pedig zárva maradnak. Ennek fényében viszont a fennálló korlátozásokat hosszabbítani kell, erről pedig a hónap végén szavazhatnak majd a brit parlament alsóházában. A döntés ellen várhatóan épp a kormánypárti konzervatív képviselők fognak majd a leghangosabban tiltakozni.

Szakértők már az előző napokban is azt kérték a kormánytól, hogy a fertőzésszámok növekedése miatt halasszák el a nyitást. Szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök is nagyon aggasztónak nevezte az indiai (delta-) variáns terjedését, és úgy fogalmazott, hogy emiatt kevésbé optimista, mint májusban volt. 

Forrás: BBC / index.hu


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.