Azonnali örömök - megoldás utazási irodáknak

Az emberek manapság személyre szabott, élményekkel teli utazásra és azonnali örömre vágynak, amit akár egy hirtelen ötlettől vezérelve is lefoglalnak mobileszközükön keresztül. Ehhez a trendhez kell igazodnia az utazásszervezőknek, ha nem akarnak eltűnni a süllyesztőben - véli Peter Kerkar, a brit Cox & Kings utazásszervező vezérigazgatója.

A jövő utazási trendjeiről kérdezték Peter Kerkart, a brit Cox & Kings utazásszervező vezérigazgatóját a CNN Facetime című sorozatának egyik részében. Elmondja, hogy az utazás manapság túlmutat mindenféle politikai és hétköznapi válságon, amivel találkozunk, egyre inkább egyfajta életstílussá válik, és az emberek utazni fognak, akármi is történjék.

A turizmus iparága az elvárások alapján kétszámjegyű növekedést produkál például az ázsiai-csendes-óceáni régióban, valamint 4%-os növekedést Európában, amely önmagában magasabb, mint bármely ország GDP-növekedése.

Utazási trendek

A következő meghatározó trend az utazási piacon belül - amelyben a szereplők komolyan versengenek egymással - nem más, minthogy ki tud a vásárlóinak egy olyan összetett és dinamikus utazási csomagkínálatot biztosítani, ami akár egy mobilalkalmazáson keresztül is elérhető. Az emberek manapság inkább élményekben gazdag utazásokat keresnek, ilyen lehet mondjuk egy 12 napos út részletes útitervvel például Peruba, ahol az utas bejárhatja az Inka Ösvényt, utazhat a Hiram Bingham Expressz-szel, vagy akár a saját idegenvezetőivel meglátogatja a Casa de Aliagát, ami a világörökség része, és közben megvacsorázik ott a családjával. Ez ebben a formában jelenleg nem elérhető online - teszi hozzá a szakember. Az a cég, amelyik a neten elsőként be tud törni az ilyen jellegű, dinamikus csomagkínálatok piacára, lesz a győztes, aki mindent visz. Kerkar hozzáteszi, hogy véleménye szerint ez meg is fog történni az elkövetkező másfél-két évben.



Az új trendek természetesen magukban hordozzák az utazási ajánlatok bővülését és új igényekhez igazodását, így ma már egyre többen foglalnak a hagyományos csomagoktól eltérő ajánlatokat, amik akár jóval személyre szabottak az eddigieknél. Mivel az interneten nem vagy csak nagyon nehezen lehet önállóan egy ilyen komplett utazást összeállítani a repülőjegy, a helyi utazás, a belépőjegyek, a szállás stb. egyenként való megvásárlásával, ezért szükség van azokra az utazásszervezőkre, amelyek ilyen csomagokat tudnak kínálni.

Szükséges az igény szerint összeállított utazási forma
A dinamikus utazási csomagok kérdése természetesen nem most vetődött fel először: már 2013-ban is beszámoltunk arról a Turizmus Online-on, hogy az Európai Bizottság által készített hatástanulmányból kiderül: a klasszikus utazási csomagokat az utazók 23%-a választja, az egy eladási helyen történő csomagelemek összeválogatása, vagyis a dinamikus utazási csomag foglalása 17%-ra jellemző, csupán 6% az utazás egymáshoz kapcsolódó weboldalakon történő összeállítása, míg a független utazásszervezést már a turisták 54%-a választja.

A felülvizsgálat szükségességét figyelembe véve az Európai Bizottság 2013. július 9-én tette közzé a szervezett utazási formákról szóló „package irányelv” tervezetét, amelyet 2015-ben hagytak jóvá, a hazai jogrendbe ültetés folyamata már megkezdődött. A vizsgált szabályozási modellek közül a klasszikus utazási csomagok dinamikus csomagokkal való kiegészítése tekinthető irányelvnek, ami egy igény szerint összeállított utazási formát jelöl.

Innovációk az utazásban

Az iparágnak egyre inkább szembe kell néznie azzal a helyzettel, hogy az emberek manapság azonnali örömre vágynak, és az okostelefonjuk lehetővé teszi számukra, hogy bármilyen hirtelen ötlettől vezérelve lefoglaljanak egy hétvégi kirándulást Prágába, vagy akár kiruccanjanak New Yorkba, pontosan azért, mert minden szükséges információ rendelkezésükre áll online a mobileszközökön. Ha a jövőben egy turisztikai cég nem tud jelen lenni ezeken az eszközökön, akkor az Kerkar véleménye szerint el fog tűnni a süllyesztőben.

Vezetői nézőpont

"Sikerre törekvő cégvezetőként mindenképpen ügyfélközpontúnak kell lenned, de ami talán még fontosabb, az az, hogy kész legyél – akármi is legyen a terméked – teljes mértékig racionálisan és helyesen látni azt, hogy hogyan illeszkedik ez az aktuális trendbe. Ha nem, akkor menj le egészen az alapokig, dobj ki mindent, amid van, és kezdd az egészet a nulláról, hogy kiszolgálhasd az ügyfeleid igényeit. Itt minden a kreativitásról és az alkalmazkodóképességről szól, ha túl szeretnénk élni ebben a piaci környezetben" - fejezi be mondanivalóját a vezérigazgató.

Itt megnézheti a Peter Kerkarral készült videót:

{youtube|id=EwNdL0hBcG8}


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.