Barcelona a terrortámadások ellenére is vonzó úti cél

Néhány napig tartó visszaesés után újra emelkedik a Barcelonába irányuló repülőjegy-foglalások száma. A helyiek szerint a turistaforgalom gyorsan visszatér a normális kerékvágásba. 

A két héttel ezelőtti terrortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, a repülőjegy-foglalások száma növekszik a tavalyihoz képest - közölte Álvaro Nadal, a spanyol turizmusért felelős miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Barcelonában, miután megbeszélését folytatott az ágazat helyi vezetőivel.

"Optimista akarok lenni, és a számok mérsékelt optimizmus felé mutatnak" - fogalmazott a politikus, aki elmondta: a támadást megelőzően, a 2017. szeptember 1. és november 30. közötti időszakra, a repülőjegy foglalások növekedésének üteme 10 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. Közvetlenül a merénylet utáni napokban "óriási visszaesést" tapasztaltak, de néhány nappal később ez megváltozott, a foglalások növekedésének üteme már 7,4 százalék volt augusztus 28-án - tette hozzá. 

Álvaro Nadal megjegyezte, ugyan korai még értékelni, de szerinte Barcelona, összehasonlítva a többi várossal, ahol hasonló támadások történtek, sokkal gyorsabban tér vissza a normális kerékvágásba. A spanyol miniszter arról is beszélt, hogy mindössze egy fapados légitársaságról van tudomása, amely csökkentette barcelonai jegyeinek árát a támadást követően. Spanyolországban Katalónia a legkedveltebb úti cél a külföldi turisták körében. A spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön hozta nyilvánosságra adatait arról, hogy az év első hét hónapjában a 11,2 millió külföldi látogatott ebbe régióba.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.