Bécsben látogatható a Narrenturm

De mi az a Narrenturm? Anno elmegyógyintézet volt, ma itt állították ki a világon egyedülálló patológiai-anatómiai gyűjteményt.

Majdnem tíz évig tartó felújítás után újra megnyitotta kapuit a bécsi Narrenturm, amelynek földszintjén a világon egyedülálló patológiai-anatómiai gyűjtemény látható. A 14 ezer kiállítási tárgyat felölelő tárlatot szakorvosok segítségével dolgozták át, most már nem csak orvosoknak szól.

 

Az 1971 óta az egykori elmegyógyintézetben, a bécsi Narrenturmban őrzött patológiai-anatómiai gyűjtemény több mint kétszáz éve szolgálja a különböző betegségek dokumentálását és kutatását. Számos betegségnek olyan megjelenési formáját is őrzik itt, amelyek a modern orvostudománynak köszönhetően ma már ebben a formában nem jelentkeznek, így nem is találkozhatnak velük az orvosok, orvostanhallgatók. A Narrenturmban látható kiállítás a betegségtanba és a patológia történetébe enged betekintést, és most már nem csak szakembereknek szól.

A kiállítás átdolgozásakor nagyon ügyeltek arra, hogy mindvégig megtartsák a tudományos jelleget. A kiállítási tárgyak a betegségekről és a kezelési lehetőségeikről szólnak, nem pedig azokról az emberekről, akik szenvedtek tőlük. Éppen ezért minden egyes kiállított darab mellett ott a betegség részletes leírása, magyarázata, a látogatóknak pedig még arra is lehetősége van, hogy a kiterjesztett valóság segítségével a saját testükbe is belekukkantsanak.

A tizenkilenc termet felölelő tárlat azt is megmutatja, miként változott az emberek viszonya a testükhöz, annak múlandóságához, így a kiállítás egyben lehetőség is arra, hogy a társadalom átértékelje az elmúláshoz való viszonyát. A kiállítás csak erős idegzetűeknek való, kisgyerekek számára nem alkalmas program.

Az épület eredeti feladata 

A bécsi Narrenturmot II. József császár megbízásából építették 1784-ben, hogy itt ápolják a pszichésen eltérő viselkedésű embereket. Ez volt a világon az első olyan intézmény, amelyet kifejezetten arra a célra hoztak létre, hogy megpróbálják emberségesen gyógyítani a pszichés betegségeket és ne csak egyszerűen elzárják a betegeket a társadalomtól.

A patológiai-anatómiai gyűjteményt helyhiány miatt, 1971-ben költöztették át a Narrenturmba, majd az intézmény 1974-ben múzeumi státuszt kapott. Az állami intézményt 2012-ben integrálták a Bécsi Természettudományi Múzeumba, ekkor kezdték meg a műemlékvédelem alatt álló épület felújítását. A felújítási költségekhez az osztrák állam több mint hétmillió euróval járult hozzá.

 

 

 

Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája, Eurocomm-PR Budapest


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.