Biztonsági ellenőrzést vezettek be a prágai Hradzsinban

A napokban megszigorították a Prágai Vár (Hradzsin) őrzését, és a látogatókat a bejáratoknál ellenőrzésnek vetik alá. Míg az államfői hivatal az intézkedést biztonsági okokkal magyarázza, a sajtó és az utazási irodák túlzottnak és feleslegesnek minősítik. 

A prágai Hradzsin Európa egyik legnagyobb várkomplexuma, a leglátogatottabb idegenforgalmi célpont Csehországban, amelyet évente mintegy 2,5-3 millió turista keres fel a világ minden részéből. A magyar látogatók száma is igen magas. A vár területére eddig teljesen szabadon be lehetett lépni, csak a híres Arany utcácskában korlátozták a turisták mozgását annak befogadóképessége miatt.

A három várkapu előtt néhány napja azonban szinte folyamatosan hosszú sorok alakulnak ki, mert a látogatókat és táskáikat rendőrök ellenőrzik, fémdetektorokkal is. A várakozás általában néhány perces, de időnként fél-egy órára is elhúzódik.

"A biztonsági intézkedések megszigorításáról a legutóbbi európai terrortámadások után döntöttünk. Meggyőződésünk, hogy szükségesek, és nem okoznak problémát a turistáknak" - jelentette ki Jirí Ovcácek, a cseh államfő szóvivője. Az elnöki hivatal közölte, hogy a szükséges műszaki felszerelések megvásárlására és a biztonsági intézkedések megvalósítására 100 millió koronát (1,15 milliárd forint) szánnak.

"A mai világban valóban szükség van a biztonsági intézkedésekre, de a Hradzsin döntése szerencsétlen, az ellenőrzések végrehajtása amatőr, s lényegesen meghosszabbítja a várlátogatás idejét. Az utazási irodáknak ez gondokat és pluszkiadásokat, tehát veszteséget jelent" - nyilatkozott Jan Papez, a cseh utazási irodák szövetségének alelnöke.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Csehország évek óta a világ legbiztonságosabb államai közé tartozik. A szabad mozgás szerinte egyike azoknak a tényezőknek, ami miatt Prága nagyon vonzó a külföldiek számára. Tavaly több mint hatmillió turista kereste fel a cseh fővárost. "A biztonság fontosabb, mint a pénz, mint a nyereség" - vágott vissza az elnöki hivatal szóvivője.

Jirí Ovcácek szerint a biztonsági és beléptetési rendszert a tapasztalatok alapján módosítják. "A Hradzsin iránti érdeklődés nem csökkent. A turisták csak azzal szembesülnek, amit a világ más részeiből már régen ismernek" - szögezte le a szóvivő.

Forrás: MTI


Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.