Brutál munkaerőhiány Németországban

A német hatóságok becslése szerint több mint 1 millió 700 ezer üres álláshely van az országban, amelyet nem tudnak betölteni.A legtöbb munkavállalóra a légi közlekedésben, a vendéglátásban és az egészségügyben lenne szükség.

2035-re pedig akár 7 millióval is kevesebben lehetnek a munkaerőpiacon, az előrejelzések szerint.  A legtöbb munkavállalóra a légi közlekedésben, a vendéglátásban és az egészségügyben lenne szükség. Ezért a német hatóságok meg akarják könnyíteni a munkaerő importját a Balkánról.

A Német Nemzetközi Együttműködési Társaság (GIZ) adatai szerint a Németországban élő szerb állampolgárok száma meghaladja a 250 ezret. "A fordulópontot a 2013-as év jelentette, amikor a német bevándorlási politika lehetővé tette a nem kizárólag felsőfokú végzettségű, hanem hiányszakmákban középfokú szakképzettséggel rendelkező személyek bevándorlását" - tudjuk meg Milica Ljesevicstől.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta hatalmas méretű a Németországba menekülő ukránok száma is.

A jelentkezőknek négy feltételből háromnak meg kell felelniük: Németország által elismert diploma vagy szakképesítés, három év szakmai tapasztalat, nyelvtudás vagy korábbi németországi tartózkodás, valamint 35 évnél alacsonyabb életkor szükséges.

 

Forrás: Euronews


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.