Budapest a legnagyobb francia turisztikai seregszemlén

Mérföldkőnek számít, hogy a BFTK beutaztató irodákkal együtt, ismét önálló standdal képviselte a magyar fővárost a párizsi IFTM Top Resa kiállításon, 2019. október 1-4. között. Az öt kontinens utaztatóinak randevút adó vásáron - amely tavaly 24 ezer egyéni látogatóval zárt - 770 kiállító és 1700 turisztikai márka, valamint 34 ezer turisztikai szakember képviseltette magát.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ 15 négyzetméteres standdal és négy társkiállítóval (Continental Travel, Dynamic Tours, Pont Tours, Quality Tours) vett részt a frankofon világ legnagyobb turisztikai szakvásárán. A nagyközönségi és B2B vásárok előnyeit egyaránt kínáló párizsi kiállításon az utazásszervezők, értékesítők és tour operatorok mellett idén erősen jelen voltak a kiállítók között a francia állami és szakmai média vezető orgánumai, a különféle utazási portálok, blogok, piaci adatelemző cégek, valamint a regionális repülőterek és a fedélzeti magazinok. A társkiállítók a konkrét üzleti érdeklődők, a kidolgozott ajánlattal érkező, igényes partnerek számarányának jelentős növekedéséről számoltak be.

A Thomas Cook-csőd okozta globális deficit következményei ezen a kiállításon még nem éreztették a hatásukat, az üzleti szereplők bizakodóak. Budapest jelenléte az IFTM-en annál is inkább indokolt, mivel Franciaország a magyar főváros 7. legnagyobb küldőpiaca. A francia vendégek 2019. első hét hónapjában 215 ezer vendégéjszakát töltöttek el a főváros kereskedelmi szálláshelyein, rendkívül szoros versenyben az 5-6. helyezett Oroszországgal és Spanyolországgal.

A franciák biztonságos úti célként tekintenek Budapestre, és kiemelten vonzza őket a változatos, stílusgazdag építészeti örökség: igen keresettek körükben a felújított attrakcióhelyszínek (Parlament, Zsinagóga, Zeneakadémia, Szépművészeti Múzeum, Párizsi udvar), történelmi fürdőink, valamint az esti vacsorás sétahajózás a kivilágított Budapesten. Kiválóan értékesíthetők a francia piacon a főváros környéki programok (Szentendre-Budapest hajóút, Lázár Lovaspark, Királyi Kastély meglátogatása, esetleg további zenei-művészeti élménnyel kiegészítve stb.), melyek jelentős átfedést mutatnak a Budapest Card szolgáltatási körével.

A francia gazdaság erős, és az idei évben tapasztalható +7-8%-os konstans növekedés a Budapestre irányuló vendégforgalomban, valamint a növekvő fapados járatkapacitások (Nantes, Bordeaux, Toulouse felől) afelé mutatnak, hogy Budapest számára még komoly turisztikai potenciált rejt a francia piac. Az IFTM Top Resa 2020-ban szeptember 22-25. között várja Párizsba a szakmát és a nagyközönséget.

Forrás: Turizmus Online


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.