Ciprus május 10-től nyitva a kétszer oltottaknak

Május 10-től nem lesz szükség negatív Covid-tesztre a beutazáshoz Cipruson, és karanténba sem kell vonulniuk azoknak, akik megkapták mindkét adagot a koronavírus elleni vakcinából - értesült az euronews.

Ciprus 65 országból fogadja majd a turistákat, az uniós tagállamokon kívül például Egyiptomból, az Egyesült Arab Emirátusokból vagy Örményországból is. Az idegenforgalmi miniszter szerint ez a lépés segíthet a turizmustól függő sziget gazdaságának újraélesztésében.



Közben Cipruson hétfőtől május 9-ig újabb zárlatot jelentettek be, mivel az utóbbi hónapban megugrott a fertőzések száma. A hajnali 5-ig tartó kijárási tilalom kezdetét este 11 óráról előrehozták 9-re. Akiknek nincs munkahelyi igazolásuk, azok csak naponta egyszer hagyhatják el otthonukat. A korlátozások alól az ortodox húsvéti mise lesz kivétel, amelyen korlátozott számmal részt vehetnek majd a hívek.

A járvány kezdete óta a 870 ezer fős szigeten több mint 62 ezren kapták el a vírust és 298-an haltak meg annak szövődményeiben a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

Forrás: Euronews


Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál

Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál 

Az olaszországi Roccaraso síközpontot a közelmúltban hatalmas tömegek lepték el, óriási zsúfoltságot okozva a pályákon és a felvonóknál.
Felmérés az osztrákok utazási szokásairól

Felmérés az osztrákok utazási szokásairól 

Az osztrákok töretlen utazási kedve a gazdasági kihívások ellenére is töretlen.
Gigászi méretű attrakció Zakopanéban

Gigászi méretű attrakció Zakopanéban 

Január 29-én megnyílt Zakopane egyik fő téli attrakciója, a hólabirintus.
Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció

Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció 

A vendéglátás és a turizmus világa jelentős átalakuláson megy keresztül, amit az új generáció elvárásai is formálnak.
Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés

Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés 

Egy új felmérés szerint a magyarok közel fele tervezi téli szabadságát a hegyekbe.
Utazási trendek 2025-re

Utazási trendek 2025-re 

A tavaszi szünet és húsvét időszakára látható egy kiugrás, és már jó pár honfitársunk megvette a repülőjegyét nyárra is.
Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban

Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban 

Január vége az utazási élmények jegyében zajlanak.
Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia!

Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia! 

Ugyanis a következő napokon 2025-ben minden múzeum belépőjegy váltása nélkül látogatható.
Nizzának elege van a turistahajókból

Nizzának elege van a turistahajókból 

Egyre nagyobb problémát jelent a Nizzába érkező turistahajók utasai által okozott szennyezés valamint a túlturizmus által okozott infrastruktúra-terhelés.
Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén

Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén 

A VisitMalta Incentives & Meeting új igazgatója Alaine Ciantar.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.