Ciprus télen is hívogat, az Aegean Airlines pedig odarepít

Ciprus télen is egyre népszerűbb a turisták körében, ahova akár egy hétvégi városlátogatás vagy egy pár napos aktív kikapcsolódás erejéig is kiruccanhatunk a görög Aegean Airlines-nak is köszönhetően, Budapestről athéni átszállással repülve.

Október 13-án közös bemutatót tartott az Aegean Airlines és a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal a budapesti Smúz Caféban. Az eseményen Detlev Geiser, az Aegean Airlines regionális értékesítési vezetője köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy a görög légitársaság utasainak száma folyamatosan növekszik, így a vállalat nyereséggel zárja az évet, valamint a Budapest-Athén járat is rendkívül jól teljesít.

Buzás Andrea, az Aegean Airlines magyarországi értékesítési vezetője előadásában elmondta, hogy 2015. január és október között a politikai nehézségek és a versenytársak ellenére 19%-kal nőtt a görög légitársasággal utazók száma, 2014-ben pedig 10,1 millió utasuk volt. Az Aegean Airlines repülőgépflottája meglehetősen fiatal, a gépek átlagéletkora mindössze 4,5 év, összesen 58 repülőgéppel rendelkeznek: ebből 44 darab Airbus A320, míg 14 darab Bombardier típusú. Idén hét Airbus A320ceo típusú gépet vásároltak, ami a korábbi típusoknál 4%-kal kevesebb kerozint fogyaszt. Az első ilyen gép az Aegean színeiben idén júniusban repült az Athén-Brüsszel útvonalon. A légitársaság összesen 134 desztinációba repül, ebből 100 nemzetközi, 34 pedig belföldi, gyakorlatilag az összes görögországi belföldi repülőtérre közlekedtetnek járatokat. Az Aegeannek nyolc bázisa van.

Buzás Andrea kiemelte, hogy mivel az – egyébként Star Alliance-tag – Aegean Airlines hagyományos légitársaság, ezért mindenki számára ingyenes fedélzeti ellátást biztosítanak, a járatokon pedig görög borok és sörök közül is lehet választani. A check-in mobileszközön és a repülőtéren is lehetséges, az athéni reptéren self chek-in rendszerben, míg a budapestin a hagyományos becsekkolásra is lehetőség van díjmentesen. Az Aegean népszerűsége is elég magas az utasok körében, a Skytrax adatai szerint ugyanis már hatszor választották a legjobb regionális légitársaságnak Európában. Nemrég a légiutas-kísérők egyenruhája is megújult, a dizájnt egy görög származású divattervező készítette számukra.

Egy másik lényeges fejlesztés, hogy az athéni repülőtéren egy közösségi lounge-ot hoztak létre még a tranzitzónán kívül, ahol az utasok megpihenhetnek, internetezhetnek, becsekkolhatnak és akár nyomtathatnak is. Ezen kívül a kisgyermekkel utazók számára egy külön, speciális check-in pultot is felállítottak, ami megkönnyíti a haladást.

A téli menetrend szerint Budapest és Athén között heti háromszor közlekednek az Aegean Airlines járatai: hétfőnként, péntekenként és vasárnaponként délelőtt 10:40-es budapesti és délelőtt 9:00 órás athéni indulással. Az ünnepek idején, pontosabban december 20. és január 4. között minden nap közlekednek majd a légitársaság járatai a két város között, jövő nyáron pedig heti négy járat fog indulni hétfői, szerdai, szombati és vasárnapi napokon.

Ciprusra, azon belül is Larnakára Athénon keresztül lehet eljutni az Aegean Airlines-szal. A görög fővárosból minden nap indulnak járatok Larnakába, az utazás hossza mindössze 1 óra 40 perc.

Afrodité szigete télen is csábít

Az Aegean Airlines után Ciprust ismerhették meg jobban a jelenlévők Ács Viktória, a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal munkatársának előadásában. Az Afrodité szigetének aposztrofált Cipruson eleinte aggódtak az orosz turistaszám visszaesésének következményei miatt, azonban augusztus végére minden kételyt eloszlattak a számok: ebben az időszakban a turistaérkezések száma 16%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a magyar utazók száma pedig 15%-kal emelkedett.

Ács Viktória elmondta, hogy az Aegean téli menetrendje lehetővé teszi a rövid, hétvégi városlátogatásokat is a szigeten, amely könnyen bejárható, és ahol akár november végéig is lehet fürdeni a tengerben. A sziget legnépszerűbb úti célja Agia Napa, a Ciprusra utazó magyar turisták 70%-a is ezt az üdülőközpontot választja, ahol éjjel-nappal pezseg az élet, hiszen szórakozóhelyek, tavernák sokasága várja a kikapcsolódni vágyókat. A bulizáson kívül azonban számos természeti és kulturális csodával vár a sziget, nem beszélve az aktív időtöltésről. 160 ezer lakosával Ciprus második legnagyobb városa Limassol, ahonnan csillagtúraszerűen lehet bejárni a környéket, ráadásul 25 kilométeres sétányával is hívogat a település. Pissouri a mountain bike-osok paradicsoma, a Troodos-hegység három sípálya büszke tulajdonosa, Pafosz – a sziget egykori fővárosa és egyik legszebb gyöngyszeme – pedig az UNESCO világörökség része, hogy csak néhány érdekességet említsünk. Pafosz egyébként 2017-ben megkapja az Európa kulturális fővárosa címet, ennek kapcsán pedig számos fejlesztést fognak megvalósítani a városban, többek között felújítják a helyi amfiteátrumot.



Aktív időtöltés a szigeten

Télen Ciprus kimondottan az aktív turisták körében számít népszerűnek, és nem csupán a vízisportok iránt érdeklődők látogatnak ide: számos kerékpáros ide jár edzeni és versenyekre készülni, sokan jönnek gyalogtúrázni, amit 220 kilométer hosszú turistaút tesz lehetővé a Troodos-hegységből kiindulva egyenesen a tengerpartig. A golfosok is szívesen járnak ide ilyenkor, a szigeten ugyanis négy darab 18 lyukú versenypálya található. A búvárkodás szerelmesei szintén számos lehetőséget találnak Cipruson, ahol a roncsmerülés az egyik legfelkapottabb tevékenység. A falusi turizmust is egyre többen preferálják, amit Cipruson eredeti formájukban felújított parasztházakkal tesznek még színesebbé.

A ciprusi sztenderd igen magas a szállodákban, a gasztronómia pedig sokak kedvence a szigeten: a konyha körülbelül 90%-a a görög hagyományokat követi, azonban török és arab ízek is felfedezhetők benne.


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.