Nem csak azért, mert turistaattrakció, hanem mert
része az ország történelmének.
Fotó: Depositphotos
Ha teheti, ne álljon meg Lisszabonban – utazzon el északra Coimbrába, amely állítólag e dalok ősi hazája.
Manapság éttermekben adják elő, de közben nem eszik senki. Mert nem illik.
Mert a fadónak a szövege is érdekes, sőt, talán még fontosabb, mint a megjegyezhetetlen dallam, amely nem dúdolásra, slágernek született. Ebben – meg az érzelmek mélységének kifejezésében – némiképp hasonlít a francia sanzonra.
Míg Lisszabonban egyaránt található fado énekes és énekesnt, addig Coimbrában ez máig kizárólag a férfiak műfaja.
Itt az énekest rendszerint négyen kísérik, ketten hagyományos, ketten portugál gitáron.
Ha nő az előadó, elengedhetetlen a szépen hímzett látványos, rojtos vállkendő, bár újabban lehet látni modern, de elegáns öltözékben éneklő fiatalokat is, főleg ott, ahová nem turisták járnak.
Manapság a portugál városok éttermeinek első számú turisztikai attrakciója a fadó, de a funkciója alapvetően más, mint a sramlinak vagy a cigányzenének.
Mert nem háttérmuzsika.
Kívülálló nehezen tudja megállapítani, hogy az előadó mennyire tehetségesen és autentikusan adja elő a sokadik, indulati kitörésekben gazdag szerzeményt, amelyet iaz őshazázájában másfajta hangszer kísér:
a coimbrai gitár, amely a lisszabonitól eltér, saját hangolással, hangszínezéssel és felépítéssel bír.
A teljes cikket a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Világjáró rovatában olvashatják.
