Csak egy oszlop tartja a hidat

Igazi építészeti remekműnek és technikai bravúrnak számított, amikor 2005-ben átadták a világ leglátványosabb gyaloghídját, a Malajziában található Langkawi Sky Bridge-t.

A tengerszint felett 687 méteres magasságban kialakított 125 méter hosszú híd érdekessége, hogy azt csak egyetlenegy, középen elhelyezett 87 méter magas ferde oszlop tartja a helyén, összesen 8 darab kábel felfüggesztésével. Az ívelt vonalvezetésű híd végein ráadásul ballaszt gyanánt egy-egy 3,6 méter széles kilátó is található, ahová feljutni csak a világ leghosszabb fesztávú felvonójával lehet. Ezt a 2,2 kilométer hosszú libegőt a környezet védelme érdekében úgy építették meg a malájok, hogy a híd körül elterülő dzsungelben bármiféle utat kiépítettek volna ki.

A műtárgyat egyébként nem közlekedési, hanem elsősorban turisztikai célból építtette meg a kormány: a 360 fokos kilátóból a turisták könnyen ráláthatnak a környező dzsungelre, a tengerpartra és a festői szépségű Gunung Mat Chinchang hegyre, sőt tiszta időben akár még Thaiföldig is ellátni.

A fentiek tükrében nem meglepő, hogy a híd építése is szokatlan mérnöki megoldásokat követelt meg: a 400 darabból álló műtárgyat helikopterekről és ipari alpinisták bevonásával építették fel. A futurisztikus kialakítású kilátó azonban most úgy tűnik, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött turisztikai és mérnöki elvárásokat. Az erős tengeri szélmozgások, illetve – állítólag – a nem megfelelő alapozás miatt a híd már 2011-re annyira instabillá vált, hogy 2012-ben le kellett zárni.

Kuala Lumpurban sokáig úgy gondolták, hogy praktikusabb lenne a Langkawi Sky Bridge-t lebontani a rekonstrukció helyett, ám a hidat tervező cég vezetése végül csak elérte a kormányzatnál, hogy a szerkezetet inkább felújítsák. A 2015-ig eltartó renoválási munkák során így több mint valószínű, hogy további két ferde kialakítású pilonnal is alá kell majd támasztani a közlekedési korridort, hogy annak kilengését megszüntethessék. A malájok szerint ezzel a módszerrel bár nem lesz olyan szép a gyaloghídjuk, mint korábban, de sokkal biztonságosabb lesz.


Klimt Csókjától II. Ramszeszig

Klimt Csókjától II. Ramszeszig 

A Bordeaux-i Bassins de Lumières-ben a medencék fölötti sétányokon járva úgy érezhetjük, mintha részei lennénk a vízben tükröződő műalkotásoknak.
Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában

Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában 

Az idén új arculattal, friss tartalommal megjelent 2025-ös katalógusuk nemcsak az úti célokat mutatja be, hanem a vállalat történetét is elmeséli.
Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak

Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak 

Budapesten egy autómosás, Tallinban éjszakai fáklyás hajótúra is vásárolható egyetlen kattintással.
 Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat

Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat 

Az ország északi része különösen sok lehetőséget rejt, melyet már gyorsvonattal el felfedezhetünk.
Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában

Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában 

Változatos hétvége várja a gyermekes családokat a Magas-Tátrában. 
A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll

A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll 

Tökéletes példa, hogy az ember milyen hatalmas akadályokat képes leküzdeni.
Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői

Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői 

Bár a postagalambok használata hírküldésre jelentősen visszaszorult a modern kommunikációs technológiák elterjedésével, azonban ma is vannak országok és helyzetek, amikor alkalmazzák őket.
Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek

Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek 

Vasárnap óta már mintegy 9 ezer ember hagyta el a szigetet, keddre további rendkívüli repülőjáratokat ütemeztek be.
Jó évet zárt a török turisztikai ágazat

Jó évet zárt a török turisztikai ágazat 

Rekordévet zárt Törökország 2024-ben: 62,2 millió látogató, 61,1 milliárd dolláros bevétel.
Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ

Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ 

A titkos átjáró eredetileg az arisztokrácia tagjai számára készült, hogy a hétköznapi polgároktól külön, de legfőképpen észrevétlenül közlekedhessenek a városban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.