Cseh turizmus: rekordév lehet az idei

2016 első háromnegyedéve során rekordszámú turista kereste fel Csehországot. 

Az idei év első kilenc hónapja során 7,1%-kal nőtt a szállodai vendégek száma Csehországban, és elérte  a 14,57 milliót. A szállodákban eltöltött vendégéjszakák száma első ízben haladta meg a 40 milliót. 2000. óta nem tapasztaltak ilyen erős vendégforgalmat. A Cseh Statisztikai Hivatal adatai szerint a szomszédos országokból és Ázsiából, illetve belföldről nőtt különösen a forgalom, míg az orosz és japán turisták száma visszaesett. A legfőbb küldőpiacok között Németország, Szlovákia és a Lengyelország szerepel. Kínából 40 ezerrel, Dél-Koreából pedig 38 ezerrel többen érkeztek, mint egy évvel korábban. 

A kiváló eredményeket ráadásul úgy sikerült elérni, hogy nem rendeztek olyan nagy létszámot megmozgató eseményt, amilyen például tavaly a jégkorong világbajnokság volt. Az ország összes régiójában nőtt a turistaforgalom, a legjelentősebb növekedést Prágában regisztrálták. 

A külföldi látogatók száma, azokat is ideértve, akik csupán egy napra érkeztek az országba, 13,4%-kal nőtt, és elérte a 23,8 milliót. 

Forrás: Tourism Review


Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál

Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál 

Az olaszországi Roccaraso síközpontot a közelmúltban hatalmas tömegek lepték el, óriási zsúfoltságot okozva a pályákon és a felvonóknál.
Felmérés az osztrákok utazási szokásairól

Felmérés az osztrákok utazási szokásairól 

Az osztrákok töretlen utazási kedve a gazdasági kihívások ellenére is töretlen.
Gigászi méretű attrakció Zakopanéban

Gigászi méretű attrakció Zakopanéban 

Január 29-én megnyílt Zakopane egyik fő téli attrakciója, a hólabirintus.
Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció

Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció 

A vendéglátás és a turizmus világa jelentős átalakuláson megy keresztül, amit az új generáció elvárásai is formálnak.
Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés

Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés 

Egy új felmérés szerint a magyarok közel fele tervezi téli szabadságát a hegyekbe.
Utazási trendek 2025-re

Utazási trendek 2025-re 

A tavaszi szünet és húsvét időszakára látható egy kiugrás, és már jó pár honfitársunk megvette a repülőjegyét nyárra is.
Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban

Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban 

Január vége az utazási élmények jegyében zajlanak.
Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia!

Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia! 

Ugyanis a következő napokon 2025-ben minden múzeum belépőjegy váltása nélkül látogatható.
Nizzának elege van a turistahajókból

Nizzának elege van a turistahajókból 

Egyre nagyobb problémát jelent a Nizzába érkező turistahajók utasai által okozott szennyezés valamint a túlturizmus által okozott infrastruktúra-terhelés.
Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén

Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén 

A VisitMalta Incentives & Meeting új igazgatója Alaine Ciantar.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.