Cseles gleccser

Az éjszaka leple alatt szakadt be ezúttal Argentínában a patagóniai Perito Moreno-gleccser jéghídja, kijátszva azt a több ezer turistát, aki napközben az Argentino-tó partján tolongva reménykedett abban, hogy szemtanúja lehet a pár évente bekövetkező különleges látványosságnak.

A gleccsernek otthont adó Los Glaciares Nemzeti Park hatósága szerint a jéghíd egy helyi idő szerint vasárnap éjszaka tomboló viharban omlott össze, amikor a park zárva volt - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A Perito Moreno-gleccser fala és az Argentino-tó partja között rendszeresen jéghíd képződik, ahogy a víz utat tör magának a jégfalon keresztül. A jéghíd összeomlása mindig látványos jelenség. "Az az igazság, hogy ezúttal több víz gyűlt össze, mint az elmúlt három-négy alkalommal" - mondta Luciano Bernacchi, a Glaciarium nevű jégmúzeum igazgatója.

A természeti jelenségben legutóbb 2016 márciusában gyönyörködhettek az ide érkezők. Az elmúlt száz évben húsz alkalommal történt gleccserszakadás a Perito Moreno mintegy 60 méter magas falánál, 2004 óta nagyjából négyévente törik össze a jéghíd. Az 1998 és 2004 között eltelt 16 évben egyszer sem játszódott le a jelenség.
A Perito Moreno az UNESCO-világörökség része, a világ azon kevés szárazföldi gleccsereinek egyike, amelyik növekszik. A nagyjából 250 négyzetkilométer felszínű jégfolyam, Argentína egyik fő látványossága 30 kilométeren át ereszkedik alá az Andokból.

Forrás: MTI


Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.
Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben

Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben 

Az Alcatrazt 1973-ban megnyitották a nagyközönség számára, és napjainkig turisztikai látványosságként működött.
Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására

Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására 

A 32. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai vásáron idén 78 kiállító mutatja be új kollekcióit.
Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást

Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást 

Az 1996 óta működő Balkan Holidays hivatalosan bejelentette, azonnali hatállyal megszünteti működését, és minden foglalást törölnek.
Amerikába készül? Ezzel számoljon!

Amerikába készül? Ezzel számoljon! 

2025-ben több jelentős változás történt az Egyesült Államokba történő beutazás szabályozásában.
Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben

Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben 

Azt a festékgyárat találták meg Haifa partjainál, ahol a Bibliában is leírt színeket állították elő.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.