Dubajban már a tenger is akadálymentesített

Dubajban mostantól az idősek és a fogyatékkal élők is élvezhetik a tengeri fürdőzést: úszó kerekesszékeket biztosít nekik a helyhatóság, ráadásul ingyen.

A szolgáltatást júniusban indították el, több mint egy tucat kerekesszékes részvételével. Többen közülük életükben először voltak vízben. A szerkezet, amelyen ülnek, leginkább egy nyugágyhoz hasonlít. Három kereke van, a tengerbe tolva pedig lebeg a vízen, a sárga kerekek és a narancsszínű kartámlák ugyanis felfújhatók. A széket a formája és az anyaga teszi stabillá, és biztonsági öv, illetve lábtartó is van rajta. Az úszó széket egy direkt erre a célra tervezett rámpán lehet betolni a tengerbe, illetve onnan ki a partra.

Akik kipróbálták, nagyon lelkesek. Egy 45 éves férfi azt mondta a Gulf News-nak: még soha nem volt a tengerben, és nagyon élvezte, kényelmesen és biztonságban érezte magát. Elmondása szerint a vízimentők olyan figyelmesek és segítőkészek voltak, hogy neki semmit nem kellett tennie, csak hátradőlni és örülni.



A lebegő kerekesszékeket segítség nélkül is használhatják az érintettek, de a vízimentők mindig ott vannak a közelben, és külön figyelnek rájuk. Fizetni nem kell az úszó székekért, csak előre le kell foglalni őket online vagy telefonon.

Egyelőre 15 úszó kerekesszék áll rendelkezésre, de bővíteni fogják a "flottát": az alkalmatosságot Franciaországból rendelik darabonként 9 ezer dirhamért, vagyis több mint félmillió forintért. Dubaj 2020-ra egyebek mellett a világ legbarátságosabb helyévé igyekszik válni a fogyatékkal élők számára is a "Város mindenkinek" program keretében.

Forrás: KeletPort


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.