Duplájára nő az idegenforgalmi adó a Baleár-szigeteken

Megduplázzák az idegenforgalmi adót (Ecotasa) a Baleár-szigeteken 2018-tól - jelentette be a döntést a helyi kormányzat turizmusért felelős tanácsosa a Palma városában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Biel Barceló elmondta: az autonóm kormány jövőre 120 millió euró (36,6 milliárd forint) bevételt remél az intézkedéstől költségvetése számára.

A tervek szerint a 2018. január 1-én életbe lépő adóemelés fejenként, naponta 1 és 4 euró közötti többletköltséget jelent szállástípustól függően a szigeteken tartózkodó turistáknak. Például egy ötcsillagos hotelben 4 eurót, míg egy kempingben 1 eurót kérnek majd idegenfogalmi adóként. A 16 év alatti gyerekek után nem kell adót fizetni.

Újdonság, hogy nem mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól a kirándulóhajón érkezők sem, még ha nem is töltik az éjszakát a szigeteken. Eddig adómentességet élveztek azok, akiknek hajója 12 óránál kevesebbet időzött a Baleár-szigetek valamelyik kikötőjében.

A tanácsos felhívta a figyelmet arra, hogy a tavaly júliusban bevezetett idegenforgalmi adó nem vetette vissza a helyi turizmus növekedését, az idegenforgalmi szakma félelme nem vált valóra.

2015-ben a turisztikai szálláshelyek foglaltsága 75,6 százalékos volt a szigeteken, 2016-ban pedig 79,1 százalékra növekedett - ismertette az adatokat. 

Az ökoadóként emlegetett, de hivatalosan a fenntartható turizmus-adó nevet viselő közteher bevezetését a helyi kormányzat tavaly azzal indokolta, hogy anyagi forrásaik szűkösek.

Miközben ahhoz, hogy a turizmus továbbra is a gazdaság motorja legyen, beruházásokra, a kulturális örökség védelmére, valamint a turisztikai ágazat minőségének javítására van szükség.

A Baleár-szigetek Spanyolország második legkedveltebb turisztikai úti célja, tavaly mintegy 13 millió külföldi turistát fogadott. Az idei első fél évben pedig már 5,4 millióan utaztak oda. A szigeteken kívül Spanyolországban Katalóniában kell idegenforgalmi adót fizetni.

Forrás: MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.