E héttől minden korlátozást felold Anglia

E héttől megszűnhet a koronavírus-járvány megfékezésére korábban hozott összes korlátozás Angliában, közölte a londoni miniszterelnöki hivatal vasárnap.

A Downing Street tájékoztatása szerint Boris Johnson miniszterelnök várhatóan hivatalosan is bejelenti, hogy hatályukat vesztik a lakossági szabadságjogokat korlátozó, még érvényben lévő utolsó járványügyi intézkedések. Johnson erre már a hétfőig tartó parlamenti szünet kezdete előtti utolsó alsóházi ülésnapon, február 9-én egyenes utalást tett. Akkori rövid tájékoztatójában közölte: február 21-én, a parlamenti szünet utáni első napon ismerteti részletesen, hogy a kormány új stratégiája szerint az ország hogyan tud a továbbiakban együtt élni a koronavírussal.

 

Azt azonban már akkor bejelentette, hogyha a biztató járványügyi folyamatok tartósnak bizonyulnak, várakozása szerint a kormány a még érvényben lévő utolsó hazai korlátozásokat is feloldhatja, beleértve azt a jogi kötelezettséget, amelynek alapján elkülönítésbe kell vonulniuk mindazoknak, akiknek koronavírustesztje pozitív lett.
Johnson szerint a karanténkötelezettség eltörlésére a március 24-re kitűzött határidőnél egy teljes hónappal korábban lehetőség nyílhat.
A Downing Street vasárnapi tájékoztatása szerint az ország a kormányzati beavatkozások gyakorlatáról áttérhet a személyi felelősség elvének alkalmazására, és ezt a sikeres oltási kampány, valamint a koronavírusról rendelkezésre álló tudásanyag bővülése tette lehetővé.
A legutóbbi adatok egyértelműen a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulását mutatják.

    

Forrás: MTI


ANTOR szezonnyitó: sikeres nyárnak néznek elébe a külföldi képviseletek

ANTOR szezonnyitó: sikeres nyárnak néznek elébe a külföldi képviseletek 

Biztos jele a nyár kezdetének, hogy összegyűlnek a Magyarországon működő külföldi turisztikai képviseletek vezetői, hogy találkozzanak a szakmával.
TUI 2024: Fedezze fel a legújabb görögországi és ciprusi luxushoteleket

TUI 2024: Fedezze fel a legújabb görögországi és ciprusi luxushoteleket 

Görögország legnagyobb szállodaláncai mutatták be csütörtökön idei újdonságaikat a TUI szervezésében hazai utazási szakembereknek a páratlan panorámával rendelkezdő Sunhill Bisto & Skybárban.
Innovatív gyakorlatok és konkrét tippek a turisztikai podcast legújabb részében

Innovatív gyakorlatok és konkrét tippek a turisztikai podcast legújabb részében 

Egy kis ízelítőt adunk az újturizmus világával foglalkozó népszerű Dunakavicsok turisztikai podcast-sorozat legújabb részéből.
Indul a nyár: bőröndöt bepakolni, mobilt felkészíteni!

Indul a nyár: bőröndöt bepakolni, mobilt felkészíteni! 

Hasznos tippek külföldre utazás előtt.
Új dubaji programok - télen-nyáron

Új dubaji programok - télen-nyáron 

A már ismert, ikonikus látnivalók mellett számos gyerek és családi, szabad- és beltéri program, kulturális rendezvények hosszú sora várja a Dubajba látogatókat.
Extrém hőség Görögországban és Cipruson

Extrém hőség Görögországban és Cipruson 

Lezárták a turisztikai látványosságokat, és felfüggesztették az iskolai oktatást.
Az utazás az új álommeló

Az utazás az új álommeló  

A 18-27 év köztiek és a 28-37 év köztiek döntő többsége tartja álommunkának az utazást.
Friss adatok a német beutazó turizmusról

Friss adatok a német beutazó turizmusról 

A DZT legújabb jelentése szerint az előzetes adatok és az aktuális számok alapján a német beutazó turizmus dinamikusan növekedett 2024. első negyedévében.
Strandnyitás Párizsban

Strandnyitás Párizsban 

A St. Tropez és Nizza hangulatát megidéző vízpartokat természetesen a Szajna partján alakítják ki.
Az évszázad leghumorosabb kampányával csalogatja a turistákat Bécs

Az évszázad leghumorosabb kampányával csalogatja a turistákat Bécs  

A „Post-Vienna-Blues” – megvonási tünet szindrómára alapuló kampányt máris több nemzetközi sajtóorgánum felkapta.