Éttermet nyit a KFC Tibetben

Alig hogy a gyorséttermi láncairól híres amerikai Yum! Brands bejelentette, hogy jövő év elején megnyitja első KFC-éttermét Tibetben, Lhásza belvárosában, tibeti jogvédők máris aggodalmuknak adtak hangot, mondván: lesz-e hasznuk ebből a tibetieknek?

Az amerikai nagyvállalat már több mint tíz éve felvetette e gondolatot, de akkor az éles kritikák hatására elállt a megvalósításától. Akkor a dalai láma levélben fejezte ki ellenzését, mondván, hogy a felhasznált csirkék tartásának körülményei és kegyetlen leölésük sérti a tibeti kultúrát.

A jelek szerint a Yum! most elérkezettnek tartotta az időt és bejelentésében úgy fogalmazott, szolgáltatásukkal a helyi fogyasztókat és a turistákat kívánják szolgálni. Arra is kitértek, hogy az üzlet külső képében nagy hangsúly fektetnek a tibeti hagyományos építészet elemeinek megjelenítésére. Érvelésük szerint beruházásukkal munkahelyet teremtenek, elősegítik a regionális ellátási lánc fejlődését.

A londoni székhelyű Szabad Tibet mozgalom egyik aktivistája, Alistair Currie a hírre reagálva megjegyezte, elvben nincs azzal semmi baj, ha egy nyugati vállalat üzletet nyit Tibetben, de - szerinte - eddig kevés vállalat bizonyította, hogy érdeke lenne hasznot hozni Tibetnek és a tibetieknek. Currie úgy vélte, fontos, hogy a megnyíló étteremben tibetieket alkalmazzanak, ehhez megfelelő képzést kapjanak és az eladók használják a tibeti nyelvet. A felelősség a Yum!-é, hogy bizonyítsa, hangoztatott elkötelezettsége nem csak jelképes és felszínes - jelentette ki.

Az új KFC-étterem 540 négyzetméteren terül el és egy bevásárlóközpontban kapott helyet. A cég terve egy külvárosi 4,7 hektáros területen egy hűtőház megépítése is a további terjeszkedéshez szolgáló háttér bázisaként. A kínai Hszinhua hírügynökség ezzel kapcsolatos hírében idézi az új üzlet kínai menedzserét, aki szerint "a tibeti fogyasztóktól nem idegen sem a rántott csirke, sem a hamburger".

Forrás: MTI


Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.