Extrém eső tartja fogságban Ausztriát

Háromra emelkedett az ausztriai árvizek halálos áldozatainak száma. Hétfőn újabb két áldozatott követelt Alsó-Ausztriában az árvíz, amikor két személyt St. Pöltenben és Höbersdrofban saját házukba szorulva leltek fel a mentőegységek. Mint arról lejjebb beszámoltunk, tegnap egy mentésben segédkező tűzoltó vesztette életet a védekezésben.

Az elmúlt napok heves esőzései soha nem látott kihívások elé állítják a védekezésben részt vevő hatóságokat és a lakosságot.

Különösen aggasztó a helyzet Alsó-Ausztriában, amely tartományt vasárnap (09.15) egész területét tekintve katasztrófa sújtotta térséggé minősítettek és több ezer lakost kellett az elmúlt hétvégén a katonaság és a katasztrófavédelem segítségével evakuálni, olvasható a GD Consulting cikkében.

Mint írják, a mentési munkálatokban a katonság helikopterei is részt vesznek. A megáradt Duna és mellékfolyói már halálos áldozatott is követeltek, amikor Tullnban egy mentésben segédkező tűzoltó vesztette életét.

Szünetel a vasúti közlekedés, bizonyos autópályaszakaszok víz alatt

A hatóságok arra kérik, hogy aki teheti, feltétlenül halassza el az utazását. "Ausztria nyugati vasúthálózatán (Weststrecke) szünetel a vasúti közlekedés, az utasok részére alternatív közlekedést sem tudnak biztosítani. Hasonló a helyzet Hegyeshalom és Bécs, valamint Mürzsuschlag és az osztrák főváros között. St. Pölten és Bécs között víz alá került az A1-es autópálya, amelyet szintén lezártak, így egyszerre bénult meg a vasúti- és közúti főközlekédési ütőér az ország keleti és nyugati része között. Vasárnap délután az A2-es autópálya egyes szakaszai is víz alá kerültek, így Stájerország felé is jelentős fennakadás van a közlekedésben." tette közzé Kovács Balázs nemzetközi turisztikai szakértő.

A Duna Bécsnél
A Duna Bécsnél
Fotó: Kovács Balázs/GD Consulting

Reptéri helyzet

A schwechati nemzetközi repülőtér, a Vienna Airport üzemel továbbra is fogadja és indítja a járatokat. A repülőtér tájékoztatása szerint azonban a megközelíthetőséggel adódhatnak gondok, valamint  járattörlések és késések is előfordulhatnak, - főként az extrém időjárás sújtotta városokból érkező és oda induló járatok esetében, - így mindenképpen alaposan kell tájékozódni indulás előtt. 

Bécsben több metróvonalon is árvízvédelmi védekezés miatt - előreláthatólag keddig (09.18) - szünetel a közlekedés.

Az oktatási tárca rendelete alapján szeptember 16-án automatikusan igazolt azon ausztriai diákok hiányzása, akik az árvíz és a védekezés miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni iskolájukat. 

További esők várhatók

Hétfőn további jelentős mennyiségű eső várható a Duna és mellékfolyóinak vízgyűjtő területén, így az árvízhelyzet továbbra is feszült Ausztriában, különösen Alsó-Ausztriában. A hatóságok továbbra is kérik, hogy a nem szükséges utazásokat, akik tehetik halasszák el. Az osztrák államvasút (ÖBB) csütörtökig meghosszabbította a rendkívüli helyzettel kapcsolatban korábban kiadott figyelmeztetését.

Az A2 autópálya újra járható, azonban fogalmi korlátozások bármikor bekövetkezhetnek.

A legnagobb veszélyt és kihívást jelenleg az esetlegesen bekövetkezendő gátszakadások okozhatják – áll a hatóságok figyelmeztetésében. Ugyancsak gondot okoz, hogy a felázott talajban szél hatására könnyen kifordulhatnak és az utakra dőlhetnek a fák, így minden közlekedőtől fokozott óvatosságot kérnek.

A GD Consulting értesülései szerint hétfőn délelőtt már háromra emelkedett az ausztriai árvizek halálos áldozatainak száma. Hétfőn újabb két áldozatott követelt Alsó-Ausztriában az árvíz, amikor két személyt St. Pöltenben és Höbersdrofban saját házukba szorulva leltek fel a mentőegységek. Tegnap egy mentésben segédkező tűzoltó vesztette életet a védekezésben...


Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.