Fontos uniós tisztséget kapott Ujhelyi István

Ujhelyi István lett az Európai Parlament turisztikai szaktestületének vezetője.

Ujhelyi Istvánt, az MSZP európai képviselőjét választották az Európai Parlament turisztikai szaktestületének vezetőjévé. Az ágazat ügyeivel foglalkozó csoportban (hivatalos nevén „Tourism Task Force”, az EP Közlekedési és Turizmus Bizottságán belüli szakmai testület) hét parlamenti frakció tizenkilenc képviselője kapott helyet.

A magyar politikus a testület programalkotó tanácskozásán többek között arra tett javaslatot, hogy a szakpolitikusok közösen értékeljék ki a 2011-es, utolsó turisztikai jelentés óta az ágazatot érintő eseményeket, egyúttal felügyeljék aktívabban és szorosabban a többi parlamenti szakbizottság turizmust is érintő munkáját.

A turisztikai szektort a következő időszakban érintő kérdésekről a magyar politikus azt mondta: alapvető fontosságú, hogy az európai közösség kiemelten kezelje a turizmust, amely szinte az egyetlen olyan ágazat, amely a gazdasági válság ellenére is bővülni tudott. Ráadásul egyes mérések alapján a világ GDP-jének kilenc, az európai közösség GDP-jének pedig öt százalékát ez a szektor termeli, amely emellett csaknem húszmillió európai munkahelyet biztosít.

Ujhelyi szorgalmazta egy egységes európai turisztikai brand kiépítését, a fogyasztóvédelem megerősítését, a vízum- és biztonságpolitika összehangolását, valamint a harmadik országból - ezen belül is Ázsiából - érkező turisztikai igények jobb megismerését.

Az MSZP politikusa saját kezdeményezéssel is élt: a "Tourism On The S.P.O.T." (Special Partnership On Tourism) program keretében szorosabb együttműködést kíván létrehozni az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a turisztikai szektor között.

Ez utóbbi a képviselő szerint az ágazat lehetőségeit kihasználva megoldást biztosíthat például az ifjúsági munkanélküliség feszítő problémájára is.

Ujhelyi István a turizmus magyarországi helyzetével kapcsolatban kiemelte: sajnálatos, hogy az Orbán-kabinet az idei költségvetésben a korábbi összeg töredékét különítette csak el turisztikai célokra és az uniós forrásokat sem használják fel kellő mértékben a szükséges marketingre - tájékoztatott az Európai Parlament S&D-frakciójának magyar nemzeti delegációja.

"Európa a turizmus felé fordul a következő években, bízom abban, hogy a magyar kormány partner lesz a közös munkában; én a segítő kezemet nyújtom ehhez. De, arra kérem, hogy az Orbán-kabinetet, hogy vegye komolyan a turisztikai szektort és annak képviselőit, az ágazatot érintő kérdésekkel és beruházásokkal kapcsolatban pedig a jövőben kérje ki végre az érintettek véleményét is" - fogalmazott Ujhelyi István.


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.