Gondolások tiltakozása Velencében

Gondolákon és csónakokon tiltakoztak Velencében szombaton a város védelmében – a demonstrálók szerint a helyi vízi közlekedés nem környezetbarát, és veszélyezteti az egyébként is törékeny várost életerét..

We Are Here Venice nevű nonprofit csoport a lagúnát félti a rendszeresen áthaladó turistahajóktól, mert szerintük a város vezetése nem tesz eleget, hogy megvédje Velencét adja hírül a euronews.com tudósítása.

 

„Minden, amit most teszünk, az hatással lesz az egész emberiség jövőjére”,  mondta az egyik alapító aktivista, Jane De Mosto, aki szigorúbb szabályozást, és alternatív energiamegoldásokat követel az önkormányzattól.

A város kihívásait vizsgáló csoport álláspontja szerint a vízi közlekedés okozta erős hullámzás és a jelentős légszennyezés mind a város pusztulásához és a helyiek elvándorlásához vezet: 1977-hez képest Velence lakossága a felére csökkent, most alig 50 ezren laknak a városban.

 

Forrás: Euronews


Tizenhét tonna kőolaj a tengerben a horvát partoknál

Tizenhét tonna kőolaj a tengerben a horvát partoknál 

A rendőrség tájékoztatása szerint a kőolajszennyezésről péntek délelőtt 9:30 körül érkezett a bejelentés. 
Róma városára kitehetnék a táblát: Megtelt!

Róma városára kitehetnék a táblát: Megtelt! 

A pápa búcsúztatója és a temetés miatt, valamint az egyidejűleg zajló Ifjúsági Jubileum okán Rómában április 25-26-án körülbelül 154 ezer új érkezést és összesen 320 ezer látogatót regisztráltak. 
MNB: nyaraláskor kiemelten figyeljen a bankkártyaforgalomra!

MNB: nyaraláskor kiemelten figyeljen a bankkártyaforgalomra! 

Az MNB-hez érkezett ügyfélpanaszok szerint nyáron folyamatosan nőnek a szállásadói, autókölcsönzői és egyéb partnerekre hivatkozó kibercsalási kísérletek.
Nyári ajánlatok a Visit Maldives bemutatóján

Nyári ajánlatok a Visit Maldives bemutatóján 

Beszámoló a Visit Maldives közép- és kelet-európai képviseletének online bemutatójáról.
Új korszak a gízai piramisoknál

Új korszak a gízai piramisoknál 

Egyiptom határozott lépéseket tesz a világ egyik legismertebb történelmi helyszíne, a gízai piramisok rendbetétele érdekében.
A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan

A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan 

Rász el-Haima (Ras Al Khaimah) 7 ezer éves történelme, 64 kilométer hosszú tengerpartja, a területén áthúzódó vörösen izzó sivatag és a Hadzsar-hegység sziklás vonulatai egyre több látogatót vonz a világ minden tájáról.
Újra pandás övezet a bécsi állatkert

Újra pandás övezet a bécsi állatkert 

A pandák 2020-ban születtek a kínai óriáspanda kutató központban.
Erős földrengés Isztambulban

Erős földrengés Isztambulban 

Tucatnyian megsérültek, miközben épületekből ugrottak ki.
Végveszélyben a világ korallzátonyai

Végveszélyben a világ korallzátonyai 

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ez és a mögötte álló jelenség teljesen megváltoztatja bolygónk ökoszisztémáját.
Hazai utazási irodások  Hajnanban – helyszíni tudósítás

Hazai utazási irodások Hajnanban – helyszíni tudósítás 

A MUISZ tavaszi tanulmányútján a kínai nyaralósziget, Hajnan volt az úti cél. Háromrészes tudósításunk első részét közöljük.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.