Greenwichi meridián: 102 méterrel keletebbre kéne lennie

Évről évre turisták százezrei zarándokolnak a greenwichi Királyi Obszervatóriumba Nagy-Britanniában, hogy a keleti és a nyugati féltekét elválasztó kezdődélkörnél pózolva fényképezkedjenek. A meridiánt azonban rossz helyen jelzi a híres sárgaréz csík, amelynek valójában 102 méterrel keletebbre, egy parkban kellene lennie, ahol viszont csak egy szemetes áll.

Washingtonban 1884. október 22-én kötötték meg az úgynevezett Meridián-egyezményt, amely egyetlen egységes kezdődélkört határozott meg valamennyi ország számára az aktuálisan létező sokféle kezdődélkör helyett. Ennek értelmében a Nemzetközi Fokmérési Szövetség 26 tagállama - köztük Magyarország - megegyezett abban, hogy a földrajzi hosszúságok számozását attól a délkörtől számítják, amely az angol greenwichi Királyi Csillagvizsgáló nagy délkörtávcsövén halad át. 

A Chester A. Arthur amerikai elnök által összehívott Nemzetközi Meridián Konferencián arról is határoztak, hogy a hosszúsági köröket a kezdőmeridiántól mint nulla foktól két irányba indulva 180 fokig számítsák, keletre pozitív, nyugatra negatív előjellel. A Földön minden helynek megvan a délkörhöz képesti kelet-nyugati meghatározása, a csík pedig elválasztja egymástól a bolygó keleti és nyugati féltekéjét. Esténként a kezdődélkört zöld lézerfénnyel kivetítik az égre.

A kezdődélkörhöz kötötték egyben a greenwichi középidőt (GMT) is. A világon ehhez igazítják az időzónákat, az új nap, az új év és az új évezred kezdetét. 

A modernkori GPS-technológia azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a 19. századi tudósok tévedtek, számításaikba pontatlanság csúszott: a kezdődélkör kijelölésénél figyelmen kívül hagyták a finom eltéréseket a gravitációban a délkörtávcső beállításakor.

Ken Seidelmann, a Virginiai Egyetem kutatója a The Daily Mirror című brit tömeglapnak elmondta: "A technológia fejlődésével elkerülhetetlen volt, hogy változzon a kezdőmeridián helye. Talán új jelzést kellene feltüntetni a Greenwich Parkban"."

Az amerikai csillagásszal egyetért a greenwichi királyi csillagvizsgáló tudósa, Marek Kukula is. "Egy új csík jó ötlet, most ugyanis csak egy szemetes van ott" - jegyezte meg a The Independent című lapnak, hozzátéve, hogy a 102 méteres eltérés semmilyen hatással nincs az időzónákra, a térképszolgáltatóknak azonban lehet, hogy pontosításokat kell végrehajtaniuk.

 

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.