Hírhedt német halottpreparátor nyit múzeumot Berlinben

A berlini bíróság döntése alapján a helyi hatóságok tiltakozása ellenére múzeumot nyithat a német fővárosban a holttestekből készített installációiról hírhedt Gunther von Hagens.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Björn Schaefer bíró pénteki határozata szerint ki lehet állítani a művész által feltalált plasztinációs eljárással emberi testekből készített installációkat, mert azok jogilag nem számítanak emberi maradványnak.

Az anatómus Gunther von Hagens 1977-ben fejlesztette ki úttörő tartósítási technikáját: az emberi szövetek folyadék- és zsírtartalmának eltávolítása után műanyaggal tette a preparátumokat időtállóvá. Ez az eljárás a plasztináció. Különlegesen előkészített preparátumaiból 1996-ban Japánban tartotta első kiállítását, amely egyrészt csodálatot, másrészt felháborodást keltett. Azóta emberek ezrei akarják felajánlani testüket von Hagensnek.

"Véleményem szerint a plasztináción átesett testek inkább csontvázaknak tekinthetőek, amelyek szintén felhasználhatóak az oktatásban" - nyilatkozta Angelina Whalley, a művész felesége és műveinek kurátora.
A helyi hatóságok korábban nem engedélyezték a múzeum létrejöttét, azonban a bírálói által gyakran "Doktor Halálnak" nevezett von Hagens megfellebbezte a döntést. Von Hagens 20 konzervált holttestet és mintegy 200 testrészt tervez közszemlére tenni az alexanderplatzi televíziótoronyban nyíló Testvilágok (Körperwelten) című kiállításon.

A jövőre 70. életévét betöltő művész alkotásait eddig világszerte 40 millióan látták.

Forrás: MTI


OECD: további növekedésben a turizmus, de van, amihez alkalmazkodni kell

OECD: további növekedésben a turizmus, de van, amihez alkalmazkodni kell 

Az utazási döntéseket a biztonsággal, megfizethetőséggel és lemondásokkal kapcsolatos aggodalmak befolyásolhatják.
Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért

Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért 

A Bayeux-i kárpit a középkor egyik legismertebb műtárgya, bár a neve kissé megtévesztő: valójában nem szőtt kárpit, hanem hímzett lenvászon, amely közel 69 méter hosszú és mintegy 50 centiméter magas.
Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral 

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok.
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.