Holtan találták az eltűnt magyar túrázót

Meghalt a Karintiában eltűnt magyar túrázó, akinek még vasárnap veszett nyoma a Bad Kleinkirchheim községnél lévő 2305 méteres Moschelitzen megmászása közben; a férfit egy lavina temette maga alá.

A férfi késő délutánig nem érkezett vissza a túrából, ezért szállásadója értesítette a rendőrséget. Hegyi mentők és keresőkutyák már vasárnap elkezdték átvizsgálni a környéket, a keresést hétfőn is folytatták. Csaknem húsz órán át, mintegy 150 fővel kutattak a férfi után, az akcióban Spittal an der Drau település hegyi rendőrsége, a Szamaritánus Szervezet munkatársai és a Bad Kleinkirchheim-i tűzoltók is részt vettek. A mentés során a belügyminisztérium helikopterei hőkamerával vizsgálták át a környéket.

A férfi vasárnap délután 14 órakor még telefonon beszélt édesanyjával. A rendőrség becslése szerint ezért a baleset 15 és 16 óra között történhetett, tehát az áldozat feltehetőleg 24 órát a hó alatt volt.

A karintiai rendőrségi közlése szerint a 32 éves férfi holttestét hétfőn találták meg, lavina temette maga alá. Az áldozat megfulladt a nagy hótömeg alatt.

A sajtó értesülései szerint a férfi karácsony óta dolgozott Bad Kleinkirchheimben, még nem ismerte eléggé a környéket. A munkaadója szerint nagyon megbízható és tapasztalt sportoló volt.

A magyar férfi az idei tél első lavinaáldozata Karintiában. A szerencsétlenség után a hatóságok még inkább óvatosságra intenek, és arra kérik a túrázókat és síelőket, hogy egyedül ne induljanak útnak.

Forrás: MTI


Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.