Horvátországban tovább enyhítettek a határátlépésen

Horvátország tovább enyhített a határátlépésen, azok, akik a schengeni országokból érkeznek, a koronavírus elleni oltás második adagjának felvétele után azonnal átléphetik a határt, korábban erre 14 napot kellett várni - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.

Meghosszabbították a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét is, a korábbi 23 óra helyett éjfélig tarthatnak nyitva, valamint engedélyezik a beltéri sportolást és versenyek megrendezését. Azzal a feltétellel, hogy továbbra is legfeljebb száz főben határozták meg a résztvevők felső létszámhatárát. A határátlépésre vonatkozó többi rendeletet továbbra is érvényben marad.

 

Egy oltással a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Szputnyik V vakcina esetében az első dózisának felvételétől legalább 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 42 napot, míg az AstraZeneca-féle oltóanyag első adagjától szintén 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 84 napot. Az összes többi vakcina esetében csak két dózissal lehet korlátozások nélkül beutazni az országba. Azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén gyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt.

Forrás: MTI


Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje

Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje 

Jelenleg körülbelül 20 000 működő telefonfülke található az Egyesült Királyságban.
Mi lesz veled Jordánia?

Mi lesz veled Jordánia? 

Megkérdeztünk Jordániába kiutaztató hazai irodákat, mennyire befolyásolja a jelenlegi közel-keleti háborús helyzet Jordánia idegenforgalmát, és érezhető-e visszaesés a foglalásaik számában?
Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.
Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.