Huszonötezer eurós kárt okozott egy amerikai turista a Spanyol lépcsőn

Éled a tömegturizmus, jönnek a szabályok betartását mellőző utazók is. A Spanyol lépcsőre 2018 óta még leülni sem szabad. 

Huszonötezer eurós (9,8 millió forint) kárt okozott az az amerikai turista, aki lelökte rollerét a római Spanyol lépcsőn. A pénteken a kora hajnali órákban történt esetről egy arra járó videót készített, a rendőrség később elkapta a 28 éves nőt, és 29 éves férfi partnerével együtt megbírságolta őket. A férfi elektromos rollerét tolva sétált le az UNESCO világörökség részét képező, 18. századi márvány lépcsőfokokon - írta a The Guardian online kiadása nyomán az MTI.

A párnak megtiltották, hogy visszatérjen a Spanyol lépcsőhöz, melyet 2015-ben 1,5 millió euróért állítottak helyre.
Az incidens előtt két héttel egy szaúd-arábiai férfi Maseratijával hajtott el a világhírű lépcsősoron, ahol 2018 óta még leülni is tilos.


Az Olaszországba látogatók száma újra elérte a világjárvány előtti szintet, a neves műemlékek környékén tömegek gyűlnek össze. Az idegenforgalmi ágazat fellendülése azonban azt is jelenti, hogy visszatérnek az illemszabályokat megsértő turisták. 


Áprilisban egy holland látogatót büntettek meg ezer euróra, mert belemászott a Trevi-kútba, ami a pandémia előtt elég gyakran megesett. Néhány nappal korábban egy 39 éves argentin férfit azzal vádoltak meg, hogy megsértette a repülési tilalmat, és drónja egy Róma központjában álló műemléképület tetejébe csapódott. A drónt a Piazza Venezián reptette, amikor elvesztette az irányítását, és az eszköz a 15. században épült Palazzo Venezia tetejének ütközött.

Nemcsak Rómában történik ilyesmi: két héttel korábban két mexikói turista drónja csapódott a pisai ferde toronynak. Velencét sem kímélik a rosszul viselkedő turisták: egy francia férfit azért bírságoltak meg, mert SUP-jával a Canale Grandén evezett, két német nő pedig azért fizetett, mert a San Stae-templom mellett bikiniben napoztak.

Forrás: MTI


Téli turizmus hóbiztos helyeken: francia síterepek bemutatkozása Budapesten

Téli turizmus hóbiztos helyeken: francia síterepek bemutatkozása Budapesten 

Május 20-án a budapesti Kozmo Hotel egy különleges turisztikai eseménynek adott otthont.
Egy török történelmi kisváros,  amelyet az új pápa is beírt a naptárába

Egy török történelmi kisváros, amelyet az új pápa is beírt a naptárába 

Pápai látogatásra készül a kereszténység egyik bölcsője.
A fiatal generáció utazási trendjei

A fiatal generáció utazási trendjei 

Nem helyszínt, hanem életérzést keresnek a fiatalok – egy friss felmérés szerint.
Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat

Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat 

A többség inkább spórol, de utazni mindenképp szeretne.
Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól

Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól 

Egyre több látogató visz haza szuvenírként a város történelmi burkolatából.
Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet.
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.