IBUSZ: csúcsra járnak a charterek

Az idei év még 2019-hez képest is jobb lesz, mondják az IBUSZ szakértői a kiutaztatásról. Nyár a télben fókusszal Ománba indítanak chartereket idén novembertől kezdve. 

"Magunk is meglepődtünk a tavaly téli előfoglalási akcióink sikerén, hiszen részben ennek köszönhető, hogy idén júliusra 95 százalékos telítettséget értek el charterjárataink, és ez az arány jellemző volt egészen a szeptemberi szezonvégig", mondta Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója.

 

Kiutas toplista

A hazai piacvezető iroda hetente 20 chartergépet indított idén nyáron, járatonként átlagosan 180 fővel, emellett további három, 70 fő utaztatását lehetővé tevő buszuk is járta a görögországi célállomásokat. Ez az ország vezeti most a turisztikai toplistát, részint annak köszönhetően, hogy nemcsak három szárazföldi pihenőhelyre, hanem további hét szigetre is viszik a nyaralni vágyókat. Az ezüstérmes Törökország lett, annak is főként az all inclusive kínálata, és újból sláger Spanyolország is.

A fiatalok is szeretik a szervezett utakat

Új trendként figyelhető meg, hogy a 20-30 éves korosztály is „rákapott" a szervezett utakra. Tudatosan gondolkodnak, fontos számukra a jó ár-érték arány, így kedvező számukra a minden extra költséget – vagyis nemcsak a repülőjegyet, hanem a szállást, transzfert, sőt, a feladott csomagok árát is tartalmazó – egyhetes utazási lehetőség, amelynek során ráadásul nincsenek kiszolgáltatva a hektikus menetrendnek, órákat késő járatoknak. Részben ennek is köszönhetően az iroda utasainak átlagéletkora 39 évre csökkent az utóbbi években.

Télen jön Omán

Újdonságként a téli időszakban egy ománi, salalah-i úticéllal rukkoltak elő, mert sokan a hideg hónapokban legalább egy hetet szeretnek meleg éghajlaton tölteni, viszont a legtöbben nem szeretik ehhez átutazni a földgolyót és kevésbé bírják az azzal járó akklimatizálódást és az időeltolódást. Így egy olyan közvetlen charterjárattal, leszállás nélkül is elérhető úti célt kerestek, ahol a pihenni vágyók valódi nyárban, felhőtlenül eltölthetnek egy hetet, anélkül hogy az oda-vissza utazásra elpazarolnának másfél-két napot, és az időeltolódás sem túl sok, mondta  Termes Nóra. Hozzátette, Omán az Arab-félsziget délkeleti részén, az Indiai-óceán partján elhelyezkedő,  vendégszerető, az európai kultúrához közelálló, szabadelvű ország. Még az ott élőknek sincs alkoholtilalom, és a nők öltözködésre vonatkozó szabályok is enyhék. A turisták pedig igazi luxus körülmények között pihenhetnek a fehérhomokos, pálmafákkal szegélyezett tengerparti üdülőterület, Salalah 4-5 csillagos szállodáiban, és fedezhetik fel az ország számos természeti és kulturális látnivalóját.

Az iroda november 24-től heti rendszerességgel indítja charterjáratait majd a salalah-i tengerpartra, amelyekkel mintegy 4 ezer magyar turistát szeretnének utaztatni jövő áprilisig. 

Forrás: ibusz


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.