Így nyitnak a karácsonyi vásárok Ausztriában

Grazban csuklópántos beléptetés lesz, a karszalagokat szúrópróbaszerzűen ellenőrzik majd, Bécsben körbekerítik a területet, és a beengedő kapuknál végzik el a kontrolt, vagy „becsekkoló pontokat” állítanak fel.

Bécsben a városháza előtti téren (Rathausplatz) már javában építik a tradicionális karácsonyi vásár, a Wiener Christkindlmarkt kulisszáit, amely a tervek szerint november 12-ét nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Hogy pontosan milyen formában, az még nem teljesen ismert. Az engedélyekkel a hatóságok még kivárnak, Bécsben például még nem jelent meg a város végrehajtási rendelete. A járványügyi szabályokat bár a szövetségi kormány hozza, de az egyes tartományok, - így a tartományi joggal rendelkező Bécs városa is - a központi szabályoknál szigorúbb előírásokat is alkothatnak - írja a GD Consulting.

Bécs egészségügyi tanácsnoka, Peter Hacker optimista, azzal számol, hogy idén megrendezésre kerülhetnek az adventi vásárok, az akkor éppen aktuális járványügyi szabályokat ugyanakkor be kell tartatni és tartani. Két lehetőség van arra, hogy a vásárokon főszabályképpen csak oltott, gyógyult, vagy koronavírusra negatívan tesztelt egyén vehessen részt. Vagy körbekerítik az egész területet, s a beengedő kapuknál végzik el a kontrolt, vagy „becsekkoló pontokat” állítanak fel, ahol az igazolások ellenőrzést végzik, s a jogosultak csuklópántot kapnak, amely feljogosítja őket a vásár meglátogatására. A szalagokat, pántokat aztán szúrópróbaszerűen ellenőrzik.

Grazban például az utóbbit tervezik alkalmazni, míg Bécsben a központi karácsonyi vásáron az előbbit. A karácsonyi vásárok Bécsben is fokozatosan nyitnak, november 13-án például az idilli Türkenschanzparkban nyitja kapuit az adventi forgatag, míg a Mária Terézia téren  november 18-án nyitnak a puncsos bódék. Schönbrunnban még egy kicsit várni kell, ott november 20-án gyulladnak ki az ünnepi fények. Ahogy arról beszámoltunk, Ausztriában egy ötfokozatú járványügyi rezsim van érvényben, amely az intézkedéseket a kórházi intenzív ágyak leterheltségéhez szabja. További információk ITT és ITT.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.